Akták: |
|
Lapok: |
Találatok: [9] Oldalak: 1
Bötönre ítélték a Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelőjét
A Pécsi Egyházmegye volt vagyonkezelője gazdasági bűncselekmények miatt kapott három év tíz hónap letöltendőt.
Ősszel több, nagy port kavart büntetőper is befejeződhet
BARANYA | A kirobbantásakor hatalmas port kavart, a pécsi egyházmegyével kapcsolatos, vélt visszaélések kapcsán végül csak a volt vagyonkezelőt vádolták meg, akinek az ügye ősszel ítélettel zárulhat. Ennél később várható viszont határozathirdetés a pécsi egyetemi vesztegetési perben.
Botrány a püspökségen: a Vatikán kérte a pécsi igazgató menesztését
A Vatikán tavaly júliusban levélben kérte Wolf Gyula minden, az egyházmegyében betöltött tisztségéből való menesztését - derült ki a volt gazdasági igazgató munkaügyi perének szerdai tárgyalásán
„Sok pap nem Isten országát építi, hanem saját jólétét”
Az Egyházfórum című folyóiratnak nyilatkozott az a volt katolikus pap, aki a lap szerint az első volt a Pécsi Egyházmegyében történt állítólagos visszaélésekről beszámoló feljelentők sorában.
Püspökségi botrány: házkutatást tartottak Wolf Gyulánál
Wolf Gyula jogi képviselője megerősítette, hogy házkutatásokat tartottak a volt főigazgatónál.
Beperelte az egyházmegyét, de nem jelent meg a tárgyaláson Wolf
Nem jelent meg Pécsett, a munkaügyi bíróságon az általa kezdeményezett per első tárgyalási napján Wolf Gyula, a Pécsi Egyházmegye tavaly ősszel felmentett volt gazdasági igazgatója.
Milliókra perli a püspökséget a felmentett igazgató
Munkaügyi pert indított egykori munkaadójával, a Pécsi Egyházmegyével szemben Wolf Gyula, a püspökség tavaly felmentett gazdasági igazgatója.
Püspökségi botrány: „Nem minden vád volt alaptalan”
Körlevelet intézett Veres András apostoli kormányzó a Pécsi Egyházmegye híveihez, ezt vasárnap minden baranyai templomban felolvasták. Ebben leírta, az egyházmegye a közelmúltban a sajtó érdeklődésének középpontjába került.
Püspökségi botrány: százmilliós sikkasztás?
Különösen nagy kárt okozó csalás és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a pécsi püspökséggel kapcsolatban. Úgy tudjuk, az egyik feljelentés konkrétumokat is tartalmaz.
Találatok: [9] Oldalak: 1