Lapok: |
|
Intézmények: |
Találatok: [7] Oldalak: 1
Újra nekifutna a bedöglött kiskunhalasi fejlesztésnek az EU-Fire
Életet lehelne a kormány a geotermikus energia hasznosításába, ám, mint írtuk, az előzmények alapján egy szakmai szervezetnek vannak kételyei. A Magyar Geotermális Egyesület (MGtE) egy 2017-es nyilatkozatában azt írta, a hibás kormányzati támogatási gyakorlat többször vezetett sikertelen hévízfeltáráshoz, illetve rosszul vagy egyáltalán nem működő berendezések létesítéséhez, mint például Kiskunhalason. A nyilatkozat eljutott az NFM-hez is – a minisztérium szerint azonban a kiskunhalasi projekt sikeres volt, mert annak célja egy kutatófúrás volt, ami kifogástalanul teljesült. Csakhogy Kiskunhalason azóta sincs geotermikus fűtés.
Kétes hírű cégbe fektetett vagyont egy fideszes képviselő
Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke hetvenmillió forintért vett Opimus-részvényt 2013-ban. Nem teljesen tiszta, hogy miért, és hogy miből. Cikksorozatunk befejező része.
Így trükköztek a brókerek az Opimus részvényeivel
Életük megtakarításait fektették be a Buda-Cash-vezérek az Opimus tőzsdei vállalatba. A brókerházat bedöntő pénzügyi vizsgálat előtt alig két héttel került két offshore céghez úgy 40 százaléknyi Opimus-papír. Fél évig legalább egy Buda-Cash-vezetőt nem gyanúsított az ügyészség. Most már igen, de közben az Opimus brókerközelből Fidesz-közelbe került. Cikksorozatunk második része.
A Buda-Cash háza tájáról indultak a Mészáros Lőrincékhez került Opimus-részvények
Pár évvel ezelőtt még a Buda-Cash, illetve a brókerház körüli, jól körülhatárolható tulajdonosi kör birtokában volt legalább a harmada annak az Opimus-részvénycsomagnak, ami most Mészáros Lőrincnél vagy a vele összehangoltan eljáró vállalatoknál van. Háromrészes cikksorozatunk első része.
Jászai Gellért
Mészáros Lőrinc
Pintér Zoltán
Buda-Cash Brókerház Zrt.
Cariati Holding Rt
Csabatáj Zrt.
Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.
Konzum Management Kft.
Opimus Group Nyrt.
Status Capital Kockázati Tőkealapkezelő Zrt.
TAC Investment Ltd.
átláthatóság
háttér
média
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Mi kell ahhoz, hogy magyar milliárdos legyen? Szex és politika!
Szerdán harangozta be legújabb, a 33 leggazdagabb magyart összegző listáját a Forbes. Nagy változások nem történek tavaly óta, annyi – ahogyan egy éve is – most is jól látható, hogy a legtehetősebbek között túlsúlyban vannak a kormányközelinek tekinthető üzletemberek.
Orbán-Simicska háború
Takarékszövetkezeti integráció
Andy Vajna
Bige László
Csík Zoltán
Demján Sándor
Garancsi István
Gattyán György
Mészáros Lőrinc
Pintér Zoltán
Simicska Lajos
Spéder Zoltán
Széles Gábor
Szíjj László
Vajna Tímea
Bonafarm Bábolna Takarmány Kft.
Buda-Cash Brókerház Zrt.
Duna Aszfalt Zrt.
Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány
FHB Bank
Gránit Bank
Közgép Zrt.
Las Vegas Casino Kft.
Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Természetjáró Szövetség
Mediaworks Hungary Zrt.
Mészáros és Mészáros Kft.
Nitrogénművek Zrt.
Opimus Group Nyrt.
Opimus Press Zrt.
OT Industries
Publimont Kft.
Rádió 1
Takarékbank Zrt.
TBG Zrt.
TriGránit Rt.
Videoton FC
VIRESOL Kft.
Vivienvíz Kft.
belföld
építőipar
hitelezés
ingatlan
klientúra
közbeszerzés
pályázat
támogatás
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Előzetesben maradnak a Hungária Értékpapír gyanúsítottai
És a Buda-Cash botrány miatt letartóztatottak fogvatartását is meghosszabbítják.
Quaestor-nap és Lázár-show a parlamentben
A legtöbbet a szocialisták kérdezték a kormányt, amely főleg a Miniszterelnökséget vezető minisztert küldte a pergőtűzbe.
Találatok: [7] Oldalak: 1