Az Európai Bizottság kezdeményezi a Lengyelországnak járó, befagyasztott uniós források feloldását - jelentette be Ursula von der Leyen bizottsági elnök Varsóban. A helyreállítási alapból és a kohéziós támogatásokból összesen 137 milliárd euróról van szó, és még az EP-választások előtt - sajtóértesülések szerint már áprilisban - lezárhatják a 7. cikk szerinti eljárást is Lengyelországgal szemben. Ezzel a Tusk-kormány legfőbb választási ígérete teljesülhet, Magyarország pedig egyedül maradhat az Európai Unió szamárpadjában.
A Magyarországnak szánt 21,8 milliárd eurónyi, vagyis közel 8300 milliárd forint összegű uniós támogatás zárolásának okairól készített a Magyar Helsinki Bizottság interaktív weboldalt Eltékozolt lehetőségek címmel. Az anyagból kiderül, hogy megannyi feltételnek kellene ahhoz teljesülnie, hogy hazánk megkaphassa ezeket a pénzeket.
Az Országgyűlés elfogadta a büntetőeljárásról szóló törvény módosítását hétfőn. 136 képviselő szavazott igennel, 7 képviselő nemet nyomott, és 14-en tartózkodtak. Ez volt az első javaslat, amit a kormány az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében nyújtott be a nyáron, összesen 3000 milliárd forint a tét.
Az uniós pénzekre ácsingózó kormány által beígért antikorrupciós intézmény tagságáért aligha tolonganak majd a szakértők. Jellemző az is: törvény még nincs, pályázat viszont már igen.
Pénteken nyújtotta be a kormány az EU-nak azt a javaslatcsomagot, amelyből kiderült, hogy létrehoznak egy „Belső Ellenőrzési és Integritási Igazgatóságot”, ami Navracsics Tibor munkaszervezésében fog működni, és az EU-s források felhasználását ellenőrzi majd. A K-Monitor elemzése szerint az új intézmény felállása üdvözlendő, önmagában azonban nem csodafegyver a korrupció ellen, és a költségvetése megvágásával könnyen el is lehet lehetetleníteni a munkáját.
Gulyás Gergely hagyhatja majd jóvá az állami szervek ügyvédi szerződéseit. A rendelet összefügghet azokkal a döntésekkel, amelyek a korrupció elleni fellépést és a közbeszerzések hatékonyabb ellenőrzését célozzák.
A Magyar Közlönyben kiadott kormányhatározatok alapján egy munkacsoport is létrejöhet, és független szakértőkkel világítják át a közbeszerzéseket.
A hétfő esti Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely egy korrupcióellenes hatóság és egy korrupcióellenes munkacsoport felállítását írja elő.