Személyek: |
|
Kulcsszavak: |
Találatok: [10] Oldalak: 1
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is a kormányzó elithez való jó viszony segíthetett a nagy földek megszerzésében
Ángyán József, a második Orbán-kormány egykori államtitkára megyénkénti bontásban elemzi az árveréses földértékesítési eljárásokat, és tárja fel a Földet a gazdáknak! elnevezésű programban általa talált visszásságokat a Greenpeace Magyarország Egyesület támogatásával. A sorozat 17. része a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei földeladásokat elemzi: a jó kapcsolatok itt is sokat számítottak.
Pék, reklámügynök, bankár, ügyvéd: ők kaszáltak a nagy földárverésen - megjelent Ángyán új kutatása
Elkészült Ángyán József legújabb jelentése, melyben a Hajdú-Bihar megyei földárveréseket összegezte, és arra a következtetésre jutott, hogy ebben a megyében is a kormányhoz közeli figurák jártak jól. A második Orbán-kormány egykori vidékfejlesztési államtitkára eddig több jelentésben is vizsgálta, hogy mennyire volt eredményes a kormány „Földet a gazdáknak!” nevű, 2015 és 2016 között lebonyolított programja.
Simicska körének emberei lobbiztak Kiss Szilárdnak és FSZB-s élettársának
2013 őszén, amikor már bebukni látszott a moszkvai agrárattasé vízummutyija, a Simicska-Nyerges érdekkörhöz tartozó két államtitkár közös levélben lobbizott a külügynél, hogy Kiss orosz élettársa, Jelena Cvetkova és szervezete folytathassa a vízumigénylést. Arról a nőről van szó, akiről a magyar kémelhárítás kiderítette, az orosz titkosszolgálattal áll kapcsolatban. Belső külügyes levelekkel mutatjuk be, hogyan bukott le a vízummutyi, és győzedelmeskedtek mégis a mutyizók.
Moszkvai vízumközpont
Orbán-Simicska háború
Quaestor botrány
Budai Gyula
Farkas Imre
Íjgyártó István
Jelena Cvetkova
Keskeny Ernő
Kiss Szilárd Miklós
Nyerges Attila
Simicska Lajos
Tarsoly Csaba
Alkotmányvédelmi Hivatal (AVH)
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Monte Tokaj
Vidékfejlesztési Minisztérium
diplomácia
háttér
klientúra
lobbi
protekció
titkosszolgálat
vízum-állampolgárság
Európa
Oroszország
Így ússza meg az állam a dinnyekartellt
Jobban járt a kormány, hogy a GVH, és nem az Európai Bizottság kezdett vizsgálódni a dinnyekartell ügyében. Ha ugyanis uniós szintű eljárás indul, jó eséllyel a Vidékfejlesztési Minisztérium is megütötte volna a bokáját.
A tökéletes katona: Budai államtitkárként tovább szolgál és véd
Az „elmúlt nyolc év” ügyeinek kivizsgálásával megbízott, de augusztus végével e posztjáról távozó kormánybiztos, Budai Gyula számára alighanem a legsúlyosabb karrierkudarcot jelentette a Központi Nyomozó Főügyészség döntése, amellyel Gyurcsány Ferenc ellen az úgynevezett Sukoró-ügyben megszüntették az eljárást.
Filozófuspályázatok
Kaszinóváros - Sukoró
Visszaélés a földpályázatoknál
Bajnai Gordon
Budai Gyula
Gyurcsány Ferenc
Tátrai Miklós
Bükki Nemzeti Park
Fidesz
Honvédelmi Minisztérium (HM)
antikorrupció
háttér
ingatlan
juttatás
klientúra
mezőgazdaság
önkormányzat
rágalmazás / becsületsértés
tudomány
Bábolna
Komárom-Esztergom megye
A pártatlanság vélelme
Egyre-másra hamis vagy legalábbis hanyagul kidolgozott vádnak bizonyul az elszámoltatási bűnlajstrom, ami mind kínosabb a kormányzatnak. A célszemélyek eséllyel keresnek elégtételt a bíróságokon.
BKV-ügyek
Filozófuspályázatok
Kaszinóváros - Sukoró
Korrupció a HM-ben (2004-2006)
Moszkvai kereskedelmi kirendeltség
Zuschlag-ügy
Bajnai Gordon
Budai Gyula
Fapál László
Gyurcsány Ferenc
Hagyó Miklós
Heller Ágnes
Hunvald György
Juhász Ferenc
Polt Péter
Radnóti Sándor
Simor András
Tátrai Miklós
Töröcskei István
Vajda Mihály
Zuschlag János
Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft.
Bábolna Zrt.
Budapest Főváros Önkormányzata
Budapest Főváros VII. kerület Önkormányzata (Erzsébetváros)
FTC Labdarúgó Zrt.
Honvédelmi Minisztérium (HM)
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyar Tudományos Akadémia (MTA)
MSZP
Synergon Nyrt.
SZDSZ
Ügyészség (intézmény)
állami / önkormányzati vállalat
belföld
csalás
elfogultság
gazdálkodás
háttér
hivatali visszaélés
hűtlen kezelés
ingatlan
offshore
önkormányzat
vesztegetés
Bp. VII. kerület
Budapest
Belső elhárítás
Ángyán József levelét megírta: vidékfejlesztés alatt sajnos egyelőre azt kell érteni, hogy a korrupt fideszes hátország pótkocsis traktorral lopkodja a pénzt és a földet. Nemcsak azt, ami nincs lecsavarozva, de még azt is, ami a föld alatt van.
Lejáratásról beszélnek
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt kormányfő egyaránt tudatos lejárató kampányról, karaktergyilkosságról beszélte tegnap a Budapest Környéki Törvényszéken folyó, az általuk Budai Gyula ellen indított személyiségi jogi per tárgyalásán.
Hogyan lett Budai Gyula az egyik legtöbbet kereső politikus?
Furcsa kivétel Budai Gyula az állami vezetők között: rá nem vonatkoznak azok az előírások, amelyek kikötik, hogy a képviselőként is tevékenykedő tisztségviselők csak a minimális tiszteletdíjra jogosultak. Nem vonatkozik az elszámoltatási kormánybiztosra az Orbán Viktor által meghatározott fizetési plafon sem.
Gyurcsány és a Sukoró-ügy: "Mondtuk Budainak, gyűjtsenek még"
Budai Gyula elszámoltatási biztos minden követ megmozgat, hogy a vádlottak padjára ültesse Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt. Eközben a fideszes politikus ügyvédi irodájával kapcsolatos büntetőügyet elévülésre hivatkozva irattározta az ügyészség.
Kaszinóváros - Sukoró
Baranyi Imre
Budai Gyula
Fülöp János Róbert
Gyurcsány Ferenc
Joáv Blum
Markó Andrea
Tátrai Miklós
Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Perfekting Mérnök Iroda Kft.
állami / önkormányzati vállalat
háttér
ingatlan
közokirat-hamisítás
mentelmi jog
ügyvédek
Találatok: [10] Oldalak: 1