Személyek: |
|
Kulcsszavak: |
Mégis közzétették a pánikra hivatkozva dugdosott, Illatos úti jelentést
Közzétette a ferencvárosi önkormányzat azt a jelentést, ami az Illatos úti szennyezésről készül. Csütörtökön az RTL Klub híradójának még azt mondta Bácskai János ferencvárosi fideszes polgármester, hogy azért nem nyilvános a jelentés, mert nem akarnak pánikot kelteni, de amúgy nincs veszélyhelyzet.
Molnár Csaba nem tudja, ki 'lövette ki', és most is fél
Molnár Csaba alezredes, az ORFK pénzmosás elleni osztályának vezetőjeként nem követett el bűncselekményt, amikor egy arab ismerősétől elfogadott pár értéktelen bizsut és arab sütit, és Kulcsár Attilának sem segített semmilyen módon a brókerügyben elkerülni a felelősségre vonást.
A Legfelsőbb Bíróság is helybenhagyta az ítéletet
Kulcsár ügy: az államfő lefokozta Bácskai János dandártábornokot
Közeleg az elsőfokú ítélet a Kulcsár-ügyben
A Kulcsár-ügyhöz egyesített vádiratok ismertetésével folytatódott tegnap Kulcsár Attila és társai pere.
Bácskai bűnös hivatali visszaélésben
Kulcsár-ügy: bűnösnek találták Bácskait
Vádemelés Molnár ellen
Gyanúsítottak és érintettek
Kulcsár-ügy
Bácskai János
Bálint Tamás
Bitvai Miklós
El Abed Hasan
Forró Tamás
Garamszegi Gábor
Kerék Csaba
Kulcsár Attila
Mészáros János (Britton)
Molnár Csaba (ORFK)
Rejtő E. Tibor
Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.
Betonút Zrt.
Britton-csoport
Kereskedelmi és Hitelbank (K&H Bank) Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
hivatali visszaélés
közokirat-hamisítás
pénzmosás
sikkasztás
vesztegetés