Helyek: |
|
Lapok: |
Saját zsebre dolgozó határrendészek csuklóján kattant a bilincs
Vesztegetés és korrupció gyanúja miatt tartóztattak le 17 határrendészt. Az ügyészség szerint az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen fogadtak el jogtalan előnyt, a pénzt pedig szétosztották egymás között.
Mi sem természetesebb, hogy állami pénzt kap a balmazi futball
Százmillió forintos állami támogatást kap a balmazújvárosi foci, jelent meg a Magyar Közlönyben, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumának kell folyósítania.
Bocsánatot kért a kétmilliárd forintot kicsaló ebesi bróker
Beismerte bűnösségét az ebesi brókerként elhíresült K. Sándor, aki 559 embertől csaknem kétmilliárd forintot csalt ki 2011 és 2013 között - közölte a Debreceni Törvényszék.
453 milliót kér a balmazi futballcsapat: ők mennek csődbe, vagy a város
Nem mondható éppen váratlan eseménynek, hogy a helyi profi futballcsapatot működtető Balmazújváros Sport Kft. a legoptimistább megfogalmazás szerint is a bedőlés szélére került. A balmazi foci problémáival és a helyi politikához való sajátos kötődésével nem rég foglalkoztunk részletesen a profi labdarúgóknak szociális áron kiadott önkormányzati bérlakások kapcsán.
93 embert ítéltek el takarékszövetkezeti csalás miatt
Elsőfokon kilencvenhárom embert ítélt el csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt hétfőn, nem jogerősen a Debreceni Járásbíróság közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.
Félmilliárd forintnyi áfát csaltak el, összesen 5 év börtönt kaptak
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, közokirathamisítás bűntette, és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék azt a három vádlottat, akik 2011 és 2013 között csalt áfát - derül ki a törvényszék közleményéből.
2 milliárd forintot csalt ki az ebesi álbróker
Bűnösnek mondták ki 556 rendbeli csalás és sikkasztás, valamint 552 rendbeli hamis magánokirat felhasználása miatt az anno a Civis Globál Brókerház Zrt.-t irányító K. Sándort, aki 559 sértettől 2 milliárd forintot csalt ki 2011 és 2013 között - közölte a Debreceni Járásbíróság. A bíróság 12 év börtönbüntetést szabott ki, 10 évig a közügyeket sem gyakorolhatja. Gazdasági-pénzügyi foglalkozást sem űzhet többé. A bíróság 1,8 milliárd forint értékben adott helyt több mint 500 sértett polgárjogi igényének. A bíróság emellett kötelezte a vádlottat 5 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.
Tízmilliókért dolgozik a Hortobágyi Nemzeti Parknak az FM-államtitkár férjének cége
Sorra nyeri a megbízásokat a Földművelési Minisztérium felügyelete alá tartozó Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságtól az FM-államtitkár férjének cége. Az államigazgatásban furcsa karrierívvel kikötött Szele-Király Andrea házastársa, Király József Jászkeszeg Kikötő Kft. nevű, eredetileg informatikai munkákra létrehozott vállalkozása ősszel szélesítette profilját építőipari tevékenységi körökkel, de nem kellett sokáig várnia az első állami megrendelésre, és azóta is jól megy a szekér.
Góliáttal szemben a törpince labdába se rúghat
Szinte nincs átmenet a mezőgazdasági nagyüzem és a néhány hektáros kis gazdaságok között a hajdúsági Tedejen, ahol a volt állami gazdaságból lett modern nagyvállalat mellett már csak néhány helyi család művel önállóan földet. Ők meséltek róla, miért adták el sokan akár áron alul földjeiket a kilencvenes évek elején ahelyett, hogy akár befektetési céllal megtartották volna, és miért lehetetlen manapság egy kis játékosnak bővíteni a földjét. Az Abcúg riportja.
Andrej Babiš, a cseh választások győztese Magyarországon Csányi Sándor kihívója
Andrej Babiš, a hétvégi cseh választások legesélyesebb miniszterelnök-jelöltje Magyarországon is félmilliárd eurós (150 milliárd forintos) forgalmat generáló cégcsoporttal bír. Mezőgazdasági integrációja és élelmiszeripari portfóliója kísértetiesen hasonlít Csányi Sándor agrárérdekeltségi körére.