Mészáros Lőrinc cégbirodalma többek között vízügyi nagyhatalommá nőtte ki magát az utóbbi években: érdekeltségei egymás után nyerik a víz- és közműépítéssel kapcsolatos tendereket is. Most a Békés Drén Kft.-vel karöltve a Tisza töltésein és Körös-völgyben dolgozhatnak. A páros korábban is dolgozott már együtt, de a Békés Drén önállóan is sikeresnek bizonyult. Annyira, hogy tulajdonosát, Barkász Sándort sokan a békési Mészáros Lőrincként emlegetik.
Építőipar, élelmiszer-termelés, de főként a német autóipar: busásan megajándékozta a kormány a szívének kedves köröket a koronavírus-járványra hivatkozva indított pályázaton. Mészáros, Gattyán vagy Leisztinger is feltűnik a HVG által megszerzett dokumentumban.
Májusban új céggel gazdagodott Mészáros János, a milliárdos Mészáros Lőrinc öccse. Az Adept Enviro Kft. fő profilja a mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás, és nagyon úgy tűnik, hogy az üzletember a családi hagyományoknak megfelelően jó lóra tett: négy hónappal azután, hogy Mészáros János megvette, a cég 260,6 millió forintos közbeszerzést nyert el az Országos Vízügyi Főigazgatóságtól. A feladat a gyálai Holt-Tisza kármentesítésének feltárása — derül ki a Közbeszerzési Hatóság honlapján közzétett hirdetményből.
Mészáros Lőrincék mintegy 70 milliárd forint értékben vittek el építkezéseket a víziközműprojekt keretében már megítélt 240 milliárd forintból – derült ki a lapunk közérdekű adatigénylésére küldött válaszból. Az összesen 420 milliárd keretösszegű programot Brüsszel súlyosan szabálytalannak ítélte, ezért az ország akár 60 milliárd forint támogatás-megvonással is fizethet érte. Az uniós revizorok arra jutottak: a 24 nyertes között csak 4 olyan akadt, amelyik érvényes ajánlat alapján nyert.
Egyelőre nem lehet tudni, mi okozta a tüzet, ahogy azt sem, mekkora a kár a kedden leégett békéscsabai malomban, vagy hogy egyáltalán felújítható-e az épület, mondta Békéscsaba fideszes országgyűlési képviselője, Herczeg Tamás szerdai sajtótájékoztatóján. Kedd óta többen pénzfelajánlást is tettek, egy magánszemély például 150 ezer forintot ajánlott fel, írja az MTI. A másfél évszázados épület tetőszerkezete összeomlott, és mind a hat szintjének födémszerkezete is beszakadt. Egyelőre még a tűzoltók sem léphetnek be az épületbe, a hatósági tűzvizsgálati eljárás a helyi polgármester szerint leghamarabb csütörtökön kezdődhet meg.
A békési Mészáros Lőrincnek is hívott milliárdos vállalkozóé, Barkász Sándoré, valamint Szemerey Zoltáné, Matolcsy György unokatesvéréé a kedden Békéscsabán leégett ikonikus műemléképület, az István-malom – derül ki a lapunk által megismert adatokból.
Az egyik alvállalkozás a 21 éves Barkász Sándor Gergő tulajdona. Jönnek az ifjú titánok!
Orbán Viktor miniszterelnök szomszédja és jóbarátja, volt gázszerelő és felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc családi cége, a Mészáros és Mészáros Kft. nyerte a Vál-völgy vízrendezési feladataira kiírt közbeszerzést – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből.
168,6 millió forintért nyert el Felcsúton közbeszerzést a “békési Mészáros Lőrincként” emlegetett Barkász Sándor érdekeltségébe tartozó cég, a Békés Drén Környezetvédelmi, Víz-és Mélyépítő Kft. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint a békési székhelyű, a közbeszerzéseken rendre szépen szereplő Békés Drén a “Felcsúton meglévő árvízcsúcs csökkentő tározó rekonstrukciójára a Környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztésére Felcsúton (I. és II. ütem) TOP-2.1.3-15-FE1 pályázati forrásból” elnevezésű projektet zsákolta be.