language

Intézmények:

Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. highlight_off

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>

Két év alatt nem jutottak gyanúsítotti kihallgatásig a Hosszú Katinka-cég Duna Aréna-használata ügyében

„A nyomozás továbbra is folyamatban van, gyanúsítotti kihallgatás nem történt” – írta a 24.hu kérdésére a BRFK. Még mindig felderítési szakaszban jár az eljárás, amelynek arról kell döntenie, bűncselekmény történt-e akkor, amikor az akkor Hosszú Katinka és Shane Tusup tulajdonában álló cég szerződés nélkül használta az állami tulajdonban lévő Duna Arénát. A 24.hu 2017. márciusában küldte az első kérdést az ügyben, Szabadai Viktor és Csárdi Antal az ügyben tett feljelentései 2019. ősziek, de már annak is majd egy éve, hogy az ügyészség utasította a rendőrséget a nyomozás folytatására, miután megpróbálták lezárni az eljárást.

Az Orbán-klientúrát gazdagítják a meg sem rendezett budapesti olimpia százmilliárdjai

Bár a magyarországi olimpiarendezés ábrándját a bizonytalan jövőbe száműzte egy egyszerű népszavazási kezdeményezés, a kormány „Bicskéig meghosszabbítva” is tető alá hozta a tervezett beruházások nagy részét.

Tízezer forint bevételből is lehet 1,2 milliárd profitot csinálni, csak egy elszúrt állami sportprojekt kell hozzá

Egy elfelejtett, két állami cég közötti jogvita éledt fel, és ebből profitált nagyot a 2017-es világbajnokságot szervező, rengeteg botránnyal érintett Bp2017 Kft.

Újabb százmilliókkal tömték ki a 2017-es vizes vb-t szervező, azóta csak botrányokat halmozó céget

Az évek óta botrányos körülmények között vergődő vállalatot a harmadik nekifutásra sem sikerült megszüntetni, újabb százmilliókat emésztett fel a működése.

A vizes vb-ért felelős miniszter köréhez is folyt a közpénz a szervező cégtől

Seszták Miklós lánya épp annál az ügyvédi irodánál gyakornokoskodott 2017-ben, amely a miniszter által felügyelt vizes vb szervezőcégének közbeszerzéseit szervezte, jóval a piaci ár fölött.

Ismerőseinek és saját érdekeltségeinek játszott át közpénzt az úszó vb-s cég körözött vezetője

A Bp2017 kiperelt szerződéslistája betekintést enged abba, hogy az adófizetői pénzek hogyan gazdagítanak egy állami vezetőt és környezetét.

Mészáros Lőrinc több mint egymilliárdot fizetett Gyárfás Tamásnak

A céges iratokból pontosan megállapítható a Hír TV új főhadiszállásának az ára. Nem ez azonban az egyetlen érdekesség Mészáros vállalatánál.

Lassan véget ér a 2017-es budapesti vizes vb, 120 embert idén épít le az állami szervezőcég

Bő másfél évvel a 2017-es budapesti vizes világbajnokság záróünnepsége után elkezdték tényleg aktívan leépíteni az eseményt szervező Bp2017 Kft-t. A társaságnál lapunkat arról tájékoztatták, hogy április 1-jétől már csak 12 alkalmazottjuk lesz, miközben tavaly decemberben még 135-en voltak. A munkavállalóktól fokozatosan válnak meg, hiszen az adóhatóság elérhető adatai szerint jelenleg a vállalatnak még mindig 63-an dolgoznak, néhány hete pedig még 99 volt a létszám.

A leghivalkodóbb magyar üzletember, aki hülyére veszi az államot, de mindig magasabbra jut

Céghálót működtetett a miniszter lakásán, Afrikában ügyeskedik, vb-t szervez, űrnagykövet és még számtalan más. Portér Balogh Sándorról, akihez tapadnak az állami milliók.

Nem a kommunikáción spórol a kormány: másfél év alatt 70 milliárdot égettek el

Másfél év alatt elköltötte szinte a teljes hároméves kommunikációs keretét az állami szféra. A G7 számítása szerint ugyanis 2016 decembere óta az elvileg spórolási céllal életre hívott Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) gigatenderének keretében összesen 69,8 milliárd forintot költöttek el reklámokra, PR-tevékenységekre, rendezvényekre és hasonló dolgokra különböző állami szervezetek. Az utolsó fillérig mindent kormányközeli ügynökségeknél, és ezek között is volt egy, amelyik különösen nagyot tarolt.
Találatok: [20]  Oldalak:   1 2   >  >>