language

Intézmények:

IdomSoft Zrt. highlight_off

Kulcsszavak:

klientúra highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4]  Oldalak:   1

Pont a koronavírusról nem tud semmit a koronavírusra hivatkozva fejlesztett kormányzati chatrobot

Kell-e koronavírus oltás, kell-e maszkot hordani a buszon, koronavírussal kapcsolatos kérdésekben ki tud segíteni – többek között ezeket kérdeztük a kormány által közel 400 millió forintból kifejlesztett chatrobottól. Ez az egyike azoknak a megrendeléseknek, amiket közbeszerzés nélkül intéztek a koronavírusra hivatkozva. A megrendelő a Belügyminisztérium volt, a kivitelezésben pedig több cég is részt vett.

Jól bevált szereplőkkel ellenőrzi az Orbán-kormány a választási informatikai rendszert

Mivel már csak körülbelül 3 hónap van hátra a 2022-es országgyűlési választásokig, megnéztük az NVI elérhető szerződései között, hogy mely informatikai cégekkel állnak szerződéses jogviszonyban, és közülük melyik tevékenykedett a választási informatikai rendszer környékén már 2018-ban is.

A választási informatikai rendszer későbbi kulcsemberei ott voltak a Fidesz 2010-es eredményváróján

A Nemzeti Választási Iroda – ami azóta sem tudott megnyugtató választ adni arra a kérdésre, hogy miért omlott össze a rendszer az április 8-i parlamenti választás napján – olyan cégekkel szerződött, amik között döbbenetes összefonódások vannak: volt, aki saját magát ellenőrizte, más pedig egyik fontos cégből ült át a másikba, miközben a kapcsolódási pontokban többek között egykori BM-esek, KDNP-s képviselők, a fidesz.hu üzemeltetője és két Tiborcz-cég vezetője is felbukkant.

Akivel Orbán veje az első milliárdot összehozta

A lényeg, hogy boldogabbá tegyék az embereket – mondja Erdei Bálint. Ő egészen áprilisig tulajdonostársa volt Tiborcz Istvánnak abban a cégben, amely az elmúlt években sorra nyerte a települések közvilágításának megújítására kiírt közbeszerzéseket. A kormányfő vejénél nyolc évvel idősebb üzletember a VS.hu-nak nyilatkozott először kapcsolatukról, az Elios által elnyert közbeszerzési pályázatok vizsgálatáról, valamint arról, hogy az eredeti tőkefelhalmozás korszaka után miben látja a jövőt az április vége óta Tiborcz nélkül működő vállalkozásban.
Találatok: [4]  Oldalak:   1