Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Milliárdos tendert „engedett el” a Porsche Lízing Kft., így Mészárosék cége nyert
Nehezen megmagyarázhatónak tűnik, hogy a Porsche Lízing Kft. miért szállt ki önként egy versenyből, amin ők pályáztak a legolcsóbb árral. Nettó 1,29 milliárdos ajánlatukkal ugyanis behúzhatták volna a közútkezelő flotta-tenderét, ha beadják a kért hiánypótlást. A maximum pár órás papírmunkát azonban a Porsche valamiért nem végezte el, így az ajánlatát érvénytelennek nyilvánították. Ezzel pedig a második helyen álló Mészáros M1 Kft. ölébe hullott a győzelem. Mindez csak azokból a dokumentumokból derült ki, amiket közérdekű adatigényléssel szereztünk meg a Magyar Közút Zrt.-től.
Titkos kormányhatározat tette kötelezővé a Palkovics-közeli cég iratkezelő szoftverét az állami szférában
Egy úgynevezett kétezres, vagyis nem nyilvános (titkos) kormányhatározattal tette kötelezővé a kormány több száz állami szervnél az EKEIDR iratkezelő rendszer használatát, amit Palkovics László ex-miniszter volt üzlettársának a cége, az SDA DMS Zrt. fejlesztett ki. A licencet ingyen kapják meg az érintett intézmények, csakhogy a rendszer bevezetésével és fenntartásával járó minden egyéb költséget saját forrásból kell fedezniük. Ez több tíz, de akár százmillió forintot meghaladó összeg is lehet intézményenként. Kétrészes cikkünkben bemutatjuk, hogyan lavírozta magát az állam egy előnytelen, főként csak a fejlesztő cégnek hasznot hozó helyzetbe.
Fauszt Zoltán
Novák Klára
Novák Lajos
Palkovics László
Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
Digitális Magyarország Ügynökség Zrt.
E-Storage Informatika Zrt.
Igazságügyi Minisztérium
Miniszterelnöki Kabinetiroda
Miniszterelnökség
Modern Oktatásért és Biztonságos Közlekedésért Alapítvány
Nexius Zrt.
RC Invest Vagyonkezelői Zrt.
SDA DMS Zrt.
adatigénylés
állami/önkormányzati szerződések
informatika
jogalkotás
klientúra
közigazgatás hallgatása
versenykorlátozás - kartell
Megint perelünk Paks II engedélyezési dokumentumaiért, a törésvonalról továbbra sincs szakmai konszenzus
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) november 30-án adott feltételes építési engedélyt Paks II talajkitermelési és víztelenítési munkáira, azaz a már megkezdett gödör további mélyítésére a telephelyen. Annak ellenére, hogy a törésvonal és a geológiai kockázatok terén még mindig lényeges véleménykülönbség áll fent az illetékes osztrák minisztérium szakértői és a magyar fél között. Szerettük volna megismerni az engedélykérelemhez beadott tervdokumentációt, a Paks II Atomerőmű Zrt. azonban nem válaszolt közérdekű adatkérésünkre az előírt határidőn belül, az OAH pedig elutasította azt: indoklásuk szerint „a tervdokumentáció nyilvánosságra hozatalával megvalósulna a közbiztonság sérelme, illetőleg annak veszélyeztetése”. Álláspontunk szerint a kért dokumentumoknak legalább egy része megismerhető lenne, ezért pert indítunk a kiadásukért.
Hárommilliárd forintnyi PCR-teszt végezte a kukában az Országos Vérellátó Szolgálatnál
Októberi cikkünk után jelezte egy olvasónk, hogy 2022 májusában a Bayer Zsolt felesége által vezetett Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) milliárdos értékben selejtezett le PCR-teszteket. Ezt követően az intézménytől közadatigénylésben kértünk adatokat a selejtezésről, és a válasz szerint 188 852 teszt végezte a kukában. Ugyan az OVSZ kitakarta a Vascular Venture-ral kötött szerződésből a teszt nevét, azt az OGYÉI-től megkaptuk. És a név egyezik a selejtezésre átadott eszközök nevével.
Tízmilliók utazásra, félmillió a feleség cégének: az Antall József Tudásközpont átvilágítási jelentése
Az első- és másodfok után a Kúrián is megnyertük azt a pert, amit az Antall József Tudásközpont átvilágítási jelentéséért indítottunk 2022 elején a Miniszterelnökség ellen. A kúriai döntést követően a tárca most végre megküldte a dokumentumot, ami alapján megszüntették az intézmény állami támogatását. A végsőkig titkolni kívánt anyagban horribilis utazási és szállásköltségek szerepelnek, valamint egy szerződés azzal a céggel, melyben tulajdonos volt a tudásközpont vezetőjének, Antall Péternek a felesége.
Az Antall József Tudásközpont közpénzköltései
Antall Péter
Antall-Horváth Veronika
Antall József Tudásközpont
Miniszterelnökség
Motive Informatikai Bt.
adatigénylés
állami/önkormányzati szerződések
ítélet/döntés
klientúra
közadat
közigazgatás hallgatása
lekenyerezés / presztízsberuházás
túlárazás / pénznyelő
Törvénybe iktatta a kormány, hogy Magyarország átjáróház legyen a határsértőknek
„A rendőrök a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz” – gyakran idézett mondat az illegális migráció kapcsán. De mit is csinálnak a rendőrök? Mi az a visszakísérés? Kiket kísérnek vissza? Hogyan lehet elhagyni a schengeni övezetet a kormány törvényei miatt? És mi lenne, ha egy terrorista érkezne az országba a kerítésen keresztül? Ezekre a kérdésekre válaszolunk videónkban.
Magyar csoda: a kormányzati betiltás után 175 ezer tonna gabona érkezett Ukrajnából
Brüsszelezik az agrárkamara, de arra nem válaszol, hogy a hazai tiltás ellenére hogyan jöhetett ukrán gabona Magyarországra. És nem csak a kamara néma, a NÉBIH sem válaszol kérdéseinkre, amiket az Ukrajnából érkező import kapcsán tettünk fel. Az Eurostat adatai szerint 2022-höz képest idén fele annyi gabona érkezett hazánkba Ukrajnából, jó ideje viszont semmi: mivel nálunk a legalacsonyabb az ár. Vagyis a piac megoldotta az ukrán gabonaproblémát.
Nincs egyszerű dolga a kelet-közép-európai újságíróknak, ha közérdekű adatokhoz akarnak hozzáférni
A közérdekű információkhoz való hozzáférés az újságírók és az állampolgárok számára egyaránt a hatalom egyik legfontosabb fékeként szolgál. Elméletileg minden közép-európai országnak van információszabadságról szóló törvénye, de a gyakorlatban ezek nem mindig érik el céljukat. Az állami intézmények sok esetben ugyanis igyekeznek elkerülni az információk kiadását, ami hosszadalmas perekhez vezet.
Lázár János minisztériuma szerint nincsenek bezárt vasútvonalak, így nincsenek róluk adatok sem
Hatvan nap után sikerült a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztériumnak válaszolnia a közadatigénylésünkre, amiben az augusztus elsejével bezárt vasúti mellékvonalakról érdeklődtünk. Az rejtély, hogy mi tartott 2 hónapig, de annyi legalább kiderült, szerintük eleve rosszul gondolkodunk: nincs vonalbezárás. Erre hivatkozva nem adtak ki semmilyen döntés-előkészítő vagy utasforgalmi adatot.
A Jozef Roháč-interjút is megtiltotta a börtönparancsnokság
A ’90-es évek alvilági leszámolásainak ügyeiben Magyarországon és Szlovákiában is elítélt férfival még addig sem jutottunk, mint az Aranykéz utcai robbantás, illetve Prisztás József megölése miatt elítélt, a Fenyő-gyilkosságban pedig szintén felbujtással vádolt Portik Tamással. Akinél a börtönparancsnokság engedélyezte az interjút, melyet félbeszakítottak, folytatni nem engedték, s a beszélgetés közlését is megtiltották. Roháč esetén (akárcsak Portiknál) a BVOP Kommunikációs Főosztálya azt kérte, küldjük át a neki feltenni akart kérdéseket. Miután ezt megtettük, az országos börtönparancsnok közölte: nem engedélyezi a Jozef Roháč-interjút. Ami azért is furcsa, mert korábban több újságíró – P. Gál Judit és Dezső András – is beszélhetett a szlovák állampolgárságú, büntetését Magyarországon töltő elítélttel, az Átlátszót mégis eltiltották a börtöninterjútól. A Portik-interjú ügyében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultunk, itt pedig megvárjuk, az esetleges fogvatartotti panasz nyomán lesz-e jogorvoslat.