Akták: |
|
Intézmények: |
Találatok: [8] Oldalak: 1
„Gyakorlatilag ez egy magánlégitársaság”
Hadházy Ákos hiába próbál nyilvános adatokat szerezni arról, mennyibe kerül, hogy a miniszterelnök és kísérete honvédségi repülőgépekkel járja a világot, folyamatosan falakba ütközik. Orbán Viktor legutóbb Kairóban találkozott az egyiptomi elnökkel, a népes delegációt három honvédségi különgép vitte. Az egyik mintegy ezer kilométeres kitérőt tett Toszkánába, kiderült, hogy Orbán Viktor szállt ki ott. A manővert technikai leszállásként magyarázta a kormány. A Házon kívül utánajárt, valóban lehet-e ilyesmiről beszélni, és hogy mennyire indokolt ezeket a repülőgépeket használni Orbán Viktor utazásaihoz.
Letölthető táblázat és 5 fontos ábra a politikusok katonai repülős útjairól
Az elmúlt hetekben külön cikkekben részleteztük, hogy a hivatalos adatok szerint mennyiért fuvarozták a honvédség repülőgépei Orbán Viktor miniszterelnököt és más állami vezetőket. Most szabadon hozzáférhetővé tesszük azt a táblázatot, amelyet a soronként beszkennelve kapott iratkupacból készítettünk. Emellett mutatjuk az öt legfontosabb ábrát is a repülési költségekről.
Novák Katalin „ingyen” repült Brazíliába, Áder János pedig 125 ezerért Bulgáriába
A Honvédelmi Minisztérium által közölt adatok szerint 223 útból 19 esetben a Köztársasági Elnöki Hivatal rendelt katonai repülőt valamilyen utazáshoz 2021 eleje és 2022 szeptembere között. A 19-ből csupán 6 esetben tüntettek fel üzemanyagköltséget, másik 6 útra pedig 0 forint kiadást adtak meg. Az adatszolgáltatás alapján Novák Katalin brazíliai útja például irreális módon nem került semmibe, Áder János pedig alig 125 ezer forintból megjárta Bulgáriát, miközben a svájci útja 17,5 millióba került.
Szijjártóék 33 millióért ettek-ittak, és 102 millióért interneteztek a katonai repülőkön
A Honvédelmi Minisztériumtól kapott adatok szerint 2021 január eleje és 2022 szeptember vége között a Miniszterelnökség, a Köztársasági Elnöki Hivatal és a Külügyminisztérium delegáltjainak repülése után 644 millió forint költséget számoltak fel. Az összegben sok esetben nem szerepel üzemanyagköltség, viszont a delegációk fedélzeti ellátása és internetezése egy vagyonba került az adatok alapján. A rekorder minden tekintetben Szijjártó Péter tárcája: 102 millió forintért interneteztek, 10 esetben pedig 1 millió forintnál is többe került a külügyes delegáltak fogyasztása a katonai repülőkön. Szijjártó kairói útja során például 5,5 millió forint értékben ettek-ittak a levegőben, és még közel 7 millióért interneteztek. Egy madridi repülés során bő 2 millióba került a fedélzeti fogyasztás, egy ázsiai körút során pedig 12,5 millió volt Szíjjártóék internetköltsége.
Sokszor az üzemanyagot sem számolták el, mégis százmilliókba került a politikusok reptetése a katonai gépeken
Karácsony előtt a Honvédelmi Minisztériumtól soronként beszkennelt adatokat kaptunk a politikusok repüléseinek költségeiről. Hosszas munkával sikerült használható táblázattá alakítanunk a számokat, amik több szempontból is megdöbbentőek. Egyrészt kiderül belőlük, hogy sok esetben még a katonai repülőgépek üzemanyag-fogyasztását sem számlázta ki a honvédelmi tárca Orbán Viktor, Szijjártó Péter és Novák Katalin utazásai kapcsán. Másrészt viszont a delegációk fedélzeti ellátása gyakran horribilis összegekbe került. A külügyminiszter kairói útja során például 5,5 millió forint volt a delegáció fedélzeti étel- és italfogyasztása, plusz még 6,8 millió az internethasználat. De vannak érdekes adatok a miniszterelnök amerikai és horvátországi kiruccanásairól is.
Soronként külön oldalra szkennelt táblázatot küldött a Honvédelmi Minisztérium Orbán Viktorék repülőútjairól
Tavaly szeptemberben birtokunkba került egy megállapodás, amelyet a Miniszterelnökség kötött a Honvédelmi Minisztériummal arról, hogy a honvédségi repülőgépeket miként használhatják a miniszterelnökségi delegációk. A dokumentum szerint a honvédelmi tárca minden egyes út után megírja Orbán Viktor hivatalának a kapcsolódó kiadásokat. Ezeket a költségösszesítő iratokat szeptember végén kikértük a minisztériumtól, ami 90 nap hosszabbítás után végül egy soronként (!) külön oldalra (!) beszkennelt (!) táblázatot küldött december végén. Igazán különleges karácsonyi ajándék volt, valószínűleg direkt a kíváncsiskodó újságírók kedvéért fejlesztették ki.
Kiderítette a K-Monitor, hogy mennyit fizetett be Orbán Viktor a külügynek a családtagjai római útja miatt
Jogerősen, másodfokon is megnyerte a Fővárosi Ítélőtáblán a K-Monitor korrupcióellenes civil szervezet azt a pert, amit Orbán Viktor 2021. augusztusi, római útjának adataiért indítottak. Ide a miniszterelnököt családtagjai is elkísérték.
Itt a szerződés, melynek keretében Orbán Viktor különjáratnak használhatja a katonai repülőgépeket
Orbán Viktor miniszterelnök és családja tavaly nyáron megszakította horvátországi üdülését, hogy Rómában részt vehessenek egy politikai eseményen. Orbánékat a Magyar Honvédség egyik Dassault Falcon 7X típusú luxusrepülője szállította Brac szigetéről az olasz fővárosba, majd vissza Zadarba. A K-monitor az út költségeinek kiderítése céljából beperelte az ügyben elvileg illetékes Külügyminisztériumot, de a tárca azzal érvelt a bíróságon, hogy az útiköltség tekintetében nem ők az adatkezelők – az viszont nem derült ki, hogy akkor mégis kicsoda. Az Átlátszó birtokába került keretmegállapodás szerint a miniszterelnökségi delegációk szállításának módjáról a Miniszterelnökség tavaly állapodott meg a Honvédelmi Minisztériummal. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a repülőutak adatai “honvédelmi és nemzetbiztonsági okból” 30 évig titkosak.
Találatok: [8] Oldalak: 1