Kulcsszavak: |
|
Akták: |
Átadták a Simicska-Orbán háború és a túlárazás szimbólumává vált autóutat
A kormány addig védte az M4-es Szolnok körüli költségeit, amíg Simicska Lajos nem kezdett el telefonálni 2015. február 6-án. A félbemaradt szakaszt most adták át, és összességében még drágább lett.
Napi 35 milliót tett zsebre tavaly Mészáros Lőrinc üzlettársa autópálya-építésből
A magyar építőiparban soha egyetlen cég sem csinált egy éven belül akkora árbevételt, mint amekkorát tavaly az állami útépítési tendereken taroló Duna Aszfalt Kft. összehozott. A Mészáros Lőrinccel rendszeresen együtt üzletelő, és a felcsúti milliárdossal barátságot ápoló Szíjj László cégének forgalma megközelítette a 130 milliárd forintot. Ilyet Simicska Lajos Közgépe sem produkált soha, akkor sem, amikor az egykori Fidesz-pénztárnok még jó kapcsolatot ápolt a kormánypárttal, illetve a miniszterelnökkel.
Hiába ért véget, tovább égeti a közpénzeket az Orbán-Simicska háború
Brutálisan drágán épített volna autópályát az Alföldön Simicska Lajos, de elvették tőle a projektet. Most a kormány új kedvence másfélszer annyiért épít gyorsforgalmi utat.
Magyarországnak sikerült a lehetetlen: építettünk egy autópályát elkerülő autópályát
Az M4-es sorsa a legmostohább Magyarország autópályái közül. Főleg azért, mert már soha nem fog elkészülni. Szolnokra 2020-ben érhet el az autóút. A román határt időközben gyorsabb lett elérni a hosszabb M3-ason, mint a 4-esen.
Blöffölt a Közbeszerzési Hatóság az M4-es autópálya-építés körül feltárt jogsértésekről
Tavaly április 11-én jelentette be a Közbeszerzési Hatóság, hogy különböző gyanúokok miatt vagy fél tucat ügyben büntetőfeljelentést tett az illetékeseknél. Néhány nap múlva konkrétan meg is nevezték az M4-es autópálya-projektet, ahol súlyos visszaéléseket és offshore-cégeket találtak. Közel egy évünkbe telt, mire megszereztük a Közbeszerzési Hatóságból a feljelentésre vonatkozó adatokat. Ezekből az látszik, hogy a Hatóság blöffölt: az Európai Bizottság által megfogalmazott kartellgyanú ellenére a 100 milliárdos projektben valójában nem találtak semmit.
Bizonyíthatatlan a kartell az M4-es körül
Az M4-es autópálya körüli kavarások jól mutatják, hogy mi a baj a közbeszerzésekkel. Az első szakaszt Simicska Lajosék nyerték, gyanús körülmények között, de ez a kormányt sokáig nem zavarta. Amikor viszont Simicska és Orbán Viktor összevesztek, a kormány kartellt kiáltott, és felbontotta a szerződést. A második szakaszt Mészáros Lőrincék nyerték, gyanús körülmények között, de ez a kormányt nem zavarja. Most Simicska mutat rá a kartell gyanúra. A módszerek maradtak, csak most már más a kedvezményezett. Sok nagy építőipari cég és az állami hivatalok ugyanúgy statisztálnak, csak a főszereplő változott.
Simicska biztosra megy, mindenki másnál olcsóbban építene autópályát a Közgép
A közbeszerzési pályázatoknál kegyvesztetté vált Közgép a konkurenciánál 25 milliárd forinttal olcsóbban építené meg az M4-es újabb szakaszát, a visszatéréshez egy erős olasz nagyvállalattal társult.
Orbán: Senki sem élvezhet előnyt származása vagy kapcsolatai miatt
Orbán Viktor még korábban utasította a fejlesztési minisztert, hogy zavarják el az állami cégektől azokat, akik ott rá vagy családjára hivatkozva jelennek meg.
Alföldi halálút lehet az M4-esből
Halálút lehet a félbehagyott M4-esből: a gyorsforgalmi utat alsóbb rendűek keresztezhetik, s biztonsági elemeket is elhagynának. Lehet még katasztrófafilmekhez díszletet adó vasbeton torzó is az eddig hatvanmilliárdba kerülő félkész szakasz. Bármi lesz is, több tízmilliárd forint közpénz a kár, s papírok bizonyítják, hogy ezért kormánytagok felelősek, s azt is, hogy már a beruházás elején trükközni próbáltak.
Megúszhatta volna a kormány az M4-es botrányt
Megúszhatta volna a kormány az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közti szakaszán folyó építkezés leállításával járó botrányt. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) legalábbis két éve olyan jelentést készített a közbeszerzés pályázati felhívásáról, ami alapján már meghirdetése előtt az egész beruházásról le lehetett volna mondani. A döntés a kormányé volt.