2020 márciusában a Magyar Labdarúgó Szövetség jóváhagyta, hogy Orbán Viktor felcsúti fociakadémiája összesen további 3,28 milliárd forint tao-támogatást használhasson fel a megelőző három évben – 2017, 2018, 2019 – benyújtott tao-programjára, nullára csökkentve azok fennmaradó önrészét.
A tao-program keretében jutott újabb, bőkezű támogatáshoz a felcsúti utánpótlás alapítványa.
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány tao-programjának második részét is jóváhagyta a labdarúgó-szövetség (MLSZ), illetve minden bizonnyal az illetékes minisztérium is. Bár az MLSZ adatbázisából nem derül ki, hogy a felcsúti futballakadémia pontosan mire költené a most megítélt nagyjából 440 millió forint közpénzt, de a korábbi évek tapasztalatai és a bevett gyakorlat szerint vélhetően fizetésekre és magára az utánpótlás-nevelés finanszírozására.
TAO-támogatásból ingatlanberuházást tervező és végrehajtó sportegyesületek helyzetén könnyítettek, TAO-támogatásból ingatlanberuházást tervező és végrehajtó sportegyesületek helyzetén könnyítettek.
TAO-támogatásból ingatlanberuházást tervező és végrehajtó sportegyesületek helyzetén könnyítettek.
A Magyar Labdarúgó Szövetség által kiadott határozat szerint az alapítvány a járvány megjelenése utáni napokban, március 9-én nyújtotta be a módosításra vonatkozó kérelmét. A szövetség pedig nem ült rajta túlságosan sokat, hiszen a határozat dátuma megegyezik a kérelem benyújtásának napjával, március 9-cel.adófizetők pénzéből. A TAO-támogatás így az előfinanszírozott ingatlanberuházás esetén 375,2 millióról 541 millióra emelkedik, az utófinanszírozott projekt esetén pedig 76 millió forint után 109,7 millió forint TAO-t használnak fel.
Az alapítvány honlapján közzétett program szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség által jóváhagyott 1,1 milliárd forintból
a legtöbb pénzt, 375 milliót előfinanszírozott ingatlan-beruházásra, felújításra fordítják,
311 milliót előfinanszírozott tárgyi eszköz beszerzésre,
254,1 millió az utánpótlás-nevelés feladatait szolgálja,
106 millió a személyi jellegű ráfordításokat fedezi,
76 millió forintot pedig utófinanszírozott ingatlan-beruházásra, felújításra fordítanak.
Emellett építettek egy "futódomb, lépcső elnevezésű felépítményt" több mint 106 millió forintból. A "felépítmény" a sportolók képességfejlesztését szolgálja, ami a valóságban egy kb. 31 méter hosszú, 17 méter széles domb, melynek legmagasabb pihenő része 2,25 méter magas.
A 106 millió forintos személyi jellegű ráfordítás a sportfejlesztési program szerint 58 alkalmazott fizetéséhez járulna hozzá,
Bár más sportszervezetek jó esetben is csak álmodhatnak ekkora támogatásról, Felcsúton ez 2015 óta a legalacsonyabb TAO.
"Tévesnek" bizonyult a korábban közzétett összeg, 2,3 milliárd forint helyett 5,4 milliárdnyi TAO-támogatás áramolhat idén a felcsúti fociba.
Veszélybe kerülhet a felcsúti sportcsarnok és konferencia-központ finanszírozása, miután a Puskás-akadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) a sportfejlesztési programjában jóváhagyott összeg felét sem tudta április végéig összegyűjteni társaságiadó-felajánlásokból (taó). Pedig a szervezet – amelyet Orbán Viktor alapított és Mészáros Lőrinc elnököl – ezúttal minden korábbinál több pénzből gazdálkodhatna. Tavaly december elején a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) 2,93 milliárd forintos programra adta áldását, azaz elvileg a FUNA ennyi adóforintot próbálhat meg összekalapozni (a taópénz lényege, hogy a felajánló cégek ahelyett, hogy az államkasszába fizetnék be az adott összeget, egy sportszervezetnek adják).
A tao-programként ismert támogatási rendszer alapvetően egy jó elképzelés lett volna mondjuk Svédországban, Magyarországon azonban az erőltetett fejlesztés ára a rendszerszintű gazemberség. Tévedés ne essék, a magyar futballnak igenis szüksége volt arra, hogy jelentős forrásokat kapjon az infrastruktúra fejlesztésére, az utánpótlással foglalkozó szakemberek megfizetésére, és úgy általában a feltételek javítására. Csakhogy az a mód, ahogy egyetlen kormányzati döntéssel sosem látott mennyiségű pénzt zúdítottak a fociba, lényegében minden ellenőrzés nélkül, többet ártott, mint használt.
Nagyjából kialakult a 2016/2017-es támogatási időszakra jóváhagyott látvány- és csapatsport támogatások jegyzéke a labdarúgásban. Néhány hiánypótlás alatt lévő pályázatot leszámítva teljes a lista, aminek első helyén idén is a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány áll, közel négyszer annyi megítélt támogatással, mint a második, és 120-szor annyival, mint az átlag.