Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
A GVH szerint nem kartellezett a Malév GH
Nyomoznak a tervezett atlétikai stadion ügyében
Lapunk éppen pénteken számolt be arról, hogy csak Budapest maradt versenyben a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséért, megtudtuk, hogy a rendőrség nyomozást indított a tervezett atlétikai stadion helyszínének állami megvásárlása miatt. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés bűntettének gyanújával folytat eljárást az ügyben Hadházy Ákos feljelentése alapján. Az LMP társelnöke az után fordult a hatóságokhoz, hogy lapunk megírta: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. 16,5 milliárd forintért jutott hozzá a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre fekvő 15 hektáros területhez még 2014-ben. A ferencvárosi telket eredetileg a 2024-es olimpiai játékok atlétikai sportlétesítménye helyszínének nézte ki a kormány, azonban a tervezés azután sem állt le, hogy Budapest visszavonta olimpiai pályázatát.
Miért kaptak börtönt az MNV vezetői a Sukoró-ügyben? Bűnös tudatlanság
Kilenc évvel az elhíresült telekcsere után börtönbe vonultak/vonulnak a Vagyonkezelő Sukoró-ügyben megvádolt vezetői. Megnéztük, a bíróságok mivel indokolják az ítéletet.
Nyomozás a háromszoros áron megvett mélygarázs ügyében
Nyomozás indul a budapesti Pollack Mihály téri mélygarázs eladásának ügyében. A Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelte el az eljárást – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk decemberben számolt be arról, hogy egy luxemburgi tulajdonú magáncég többször annyiért adta tovább a magyar államnak a józsefvárosi mélygarázst, mint amennyiért maga hozzájutott.
Tízsukorónyi ingatlanpanama Budapesten – Tízmilliárdos hűtlen kezelés?
Az LMP szerint a sukorói ügynél tízszer nagyobb, 10 milliárd forintos hűtlen kezelést felvető „ingatlanpanama” történt Budapesten, a IX. kerületben – közölte Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke az MTI tudósítása szerint csütörtöki sajtótájékoztatóján.
10 sukorónyi ingatlanpanama a Lágymányosi hídnál
A kormány tudtával legalább tízmilliárdos kár érhette a költségvetést egy délpesti telekfelvásárlás során. Hadházy Ákos szerint az állam Orbán Viktor barátjának ingatlanüzlete miatt mehetett bele egy döglött projekt drága megvételébe.
Hadházy Ákos állítja: megtalálta a Fidesz Sukoró-ügyét
Az állam megvett 16,5 milliárd forintért egy céget és ezzel a Rákóczi híd pesti hídfőjénél egy hatalmas területet, de a telken évek óta nem történik semmi. Az LMP társelnöke túlárazást és ingatlanmutyit sejt.
Magyar rulett: börtön jár a meg nem történt kaszinós telekcseréért
Nem érte kár az államot, nem valósult meg a hírhedt ügylet, van viszont bűnös a nyolc éve tartó sukorói telekcsereperben. A vagyonkezelő két korábbi vezetőjének börtönbe kell vonulnia.
Hosszú Katinkának szánja a kormány Csillebércet
Az állam felhagy a pereskedéssel, és inkább fizet Rácz Péternek, az Magyar Úttörőszövetség egykori elnökének, hogy őszre ténylegesen visszaszerezhesse a csillebérci tábort. Az első Orbán-kormány idején, csaknem két évtizede indult rendőrségi, ügyészségi vizsgálatok, majd bírósági eljárások hétfőn peren kívüli egyezséggel értek véget – értesült a 24.hu.
Börtönbe kell menniük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori vezetőinek
Három, illetve két es fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte hűtlen kezelés kísérlete miatt a Kúria a 2008-as sukorói telekcsere ügyében Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori vezetőit csütörtökön. A harmadfokú ítélet jogerős.