language

Helyek:

Hajdú-Bihar megye highlight_off

Intézmények:

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Intézményesített földrablás Hajdú-Bihar megyében is

“Gyurcsányék” diszkóján keresztül foglalta el Debrecent Vizoviczki

Noha az adócsalással és főrendőrök megvesztegetésével vádolt, jelenleg 250 millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben lévő Vizoviczki Lászlót az utóbbi időben – állítólagos – jobboldali kapcsolataival hozta hírbe a sajtó, az talán már feledésbe merült, hogy a 2000-es évek végén a diszkópápa közbenjárásának köszönhetően sikerült megmenteni két, MSZP-hez köthető szórakozóhelyet. Ezek közül az egyik az a debreceni Bázis Klub volt, aminek a megszerzése után Vizoviczki ki tudta építeni a Hajdú-Bihar megyei városban is a diszkóbirodalmát.

Megrótta a bíróság a volt szocialista elnököt

Bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisításért szerdán jogerősen is megrovásban részesítette a Debreceni Törvényszék Juhászné Lévai Katalint, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés és a Hajdú-Bihar Megyei Területfejlesztési Tanács korábbi szocialista elnökét.

Schmitt nincs egyedül: kamu doktorik, megvásárolt nyelvvizsgák

A Schmitt Pál doktori disszertációja körül kirobbant plágiumbotrány nem az első a magyar politikai életben. Zavaros életrajzok, megvásárolt nyelvvizsgák, alaptalanul feltüntetett doktori címek eddig is fel-felbukkantak.

Önkormányzati jutalmak - A Jobbik országosan is vizsgálódna

A felvetést elindító ügy a pécsi jutalombotrány. A baranyai megyeszékhely MSZP-s vezetői - miközben 38 milliárd forintos adósságot hoztak össze Pécsett - milliárdos jutalmakat osztottak ki egymásnak.

Jutalom önkormányzati vezetőknek: fizettek, de hallgatnának

Nemcsak Pécsen és a szocialista irányítású városokban érdemes kutakodni az ügyben, hogy a települések vezetői milyen jutalmazási szokásokat honosítottak meg szűkebb hazájukban. A veszteségesen gazdálkodó településeken jutalomra azért mindig futotta.

Kövér és Kósa elemében: napi parlamenti 'Ki a korrupt'

A parlamenti sajtószobából tudósítjuk az Országgyűlés fontosabb eseményeit. Néha sajtótájékoztatók szakítják meg a munkát, ilyenkor fülesen hallgathatjuk a parlamenti közvetítést - a belépőnkért cserébe. Parlamenti tudósítás light.

Gyurcsány: bűzlenek az ügyészségi gyanúsítások

A volt miniszterelnök szerint "a politikai beavatkozás ocsmány szagától bűzlenek" a választások előtt felgyorsuló ügyészségi eljárások, gyanúsítások, amelyek rendre helyben esélyes szocialista polgármestereket érintenek.

Bűnpártolással gyanúsítják Polgár szocialista polgármesterét

A vádhatóság gyanúsítottként hallgatta ki Tóth Józsefet, Polgár szocialista polgármesterét, aki szerint politikai boszorkányüldözés folyik ellene. Az ügyészség nem kommentálta a politikus állítását.
Találatok: [25]  Oldalak:   1 2 3   >  >>