language

Személyek:

Bige László highlight_off

Lapok:

Bige László

Bige László (1958, Nagyvárad) vegyipari guru, a "műtrágyakirály". Erdélyben élő családját a kommunizmus alatt megfosztották vagyonától, a família nagy része külföldre is menekült. Bige egy kamion bútorral érkezett Nagyváradról hazánkba, majd kicsiben üzletelgetni kezdett: használt nercbundákat hozott be fillérekért, az oroszoknak gyümölcsöt és használt autógumit szállított. Alig húsz év alatt a második leggazdagabb magyar lett. A róla szóló portré szerint merre jár, konfliktusok kísérik,a  saját fia is beperelte, és korábbi támogatójával, Csányi Sándorral is összecsapott.

Bigét - állítása szerint üzleti ellenlábasai nyomására - vesztegetéssel és okirathamisítással vádolták meg 2021-ben. A vádirat szerint Bige 2009 év végén üzleti kapcsolatba került a cége termékének értékesítésével foglalkozó társaság vezetőjével. Találkozójuk során felajánlotta a cégvezetőnek, hogy nagy mennyiségű, valótlanul leértékelt műtrágyát ad át részére, melyet saját vevőkörének így haszonnal tud tovább értékesíteni, részben számla nélkül. Az ügyészség börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta, Bige László végig tagadta bűnösségét. Az üzletembert 2024 februárjában a bíróság felmentette a vádak alól.

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

A műtrágyakirály, aki Csányit ostromolja

Egy kamionnal érkezett a kádári Magyarországra, ahol még 30 évesen is kajak-kenu edző volt egy szabolcsi kistelepülésen, aztán alig húsz év alatt a második leggazdagabb magyar lett Bige László.
Találatok: [1]  Oldalak:   1