K-Monitor Adatbázis

A médiában több üzletet is kötött Mészáros Lőrinccel a Népszabadságot bezáró Heinrich Pecina, aki számításaink szerint igencsak vaskos haszonnal szállt ki ezekből a bizniszekből.

Az idősoros adatokból az látszik, hogy a kormány egyre többet és többet költ sikerkommunikációra és valamiellenes kampányokra, a Miniszterelnökség legkedveltebb kiadói, az állami hirdetések kedvezményezettjei pedig ma már egytől-egyig kormányközeli tulajdonban vannak, kivéve a Simcsika-helyettesítő plakátcéget, a francia JCDecaux-t.

Hívhatjuk ahogy akarjuk, a lényegen nem változat: Mészáros Lőrinc, Habony Árpád, Schmidt Mária, Száraz István, Andy Vajna és még pár jobboldali médiatulajdonos beállt szépen a sorba, önként és dalolva ajánlva fel javarészt állami hirdetésekből fenntartott portékájukat.

Saját újságot, rádiót és néha helyi tévét is fenntart sok vidéki önkormányzat, hogy a lakosság értesüljön arról, mi történik a városban. Az erre költött tízmilliók mellett az önkormányzatok gyakran a megyei lapnak külön is jelentős összegeket fizetnek azért, hogy rendszeresen felületet biztosítsanak számukra. Ám a helyi hírek helyett inkább PR-cikkek jelennek meg ezeken az oldalakon. A Fejér Megyei Hírlapban egy alkalommal a székesfehérvári önkormányzat egyenesen egy Orbán Viktor-interjút tetetett be a saját maga fizette oldalra. Eközben több önkormányzatnál arról folyik a vita: rendben van-e, hogy a város milliókat fizet az állami hirdetésekkel egyébként is kitömött, kormányközeli oligarchák által felvásárolt újságoknak? Ám fontos szempont az is: ha fizet az önkormányzat, a megyei lap újságírói kevésbé lesznek kritikusak a városvezetéssel.

2016-ban a reklámköltések közel 60 százaléka, 2017-ben már a 87 százaléka került kormányközeli médiacégekhez. De tavaly már kapott pénzt az MVM leányvállalatától a Népszava kiadója és az ATV is.

Eredményes évet zártak a fideszes sajtótermékek kiadói és tulajdonosai a 2017-es évek beszámolói alapján. A 2015-ös Simicska-konfliktus után nagy építkezés kezdődött a jobboldalon, annak érdekében, hogy új pillérei legyenek a kormánybarát nyilvánosságnak az elbukott Nemzet-portfólió helyett. A munka, amihez a magyar állam több tízmilliárd forinttal járult hozzá, két éven keresztül zajlott. Az új médiarendszerváltás befejezettnek mondható: a Magyar Nemzet és a Metropol megszűnt, a Class FM és a Lánchíd Rádió elhallgatott, a Hír TV milliárdos veszteségeket termel és leépít, a Heti Válasz pedig vevőt keres, a kormánypárti médiába megállás nélkül ömlenek az állami milliárdok.

Mészáros Lőrinc lapkiadója, a Mediaworks 2017-ben több mint 4 milliárd forinttal növelte az árbevételét és így lapjai több mint 4 milliárdos nyereséget hoztak Orbán Viktor barátjának. A Népszabadságot bezárató Heinrich Pecina új kiadójától, az Inform Mediától 1,35 milliárd forint osztalékot vett fel. A fidesz-közeli regionális sajtóban csak Andy Vajna új szerzeménye, a Lapcom volt veszteséges tavaly.

Miközben a Fidesz felvásárolja a magyar sajtópiac túlnyomó többségét Andy Vajnán vagy Mészáros Lőrincen keresztül, egy dologról meglehetősen kevés szó esik. Ezeket a bevásárlásokat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság hivatott elbírálni az alapján, hogy az akvizíciók mennyire torzítják a piacot vagy éppen az állampolgárok sokszínű tájékozódását. Miért nem zavarja a Médiatanácsot a megyei lappiac teljes központosítása? Hogyan segíti a fideszes média erősödését? És miért csak az RTL Magyarország bevásárlását akadályozta meg az NMHH az elmúlt hét évben? Ezekre a kérdésekre próbáltuk megkeresni a választ.

Egyik pillanatról a másikra, indoklás nélkül rúgta fel szerződését a Fejér megyei iparkamarával a felcsúti milliárdos kiadóvállalata. A kamara kiadványában a kormánnyal kritikus közgazdászoknak is teret adott.

2010 óta nyolc nagy nemzetközi médiavállalat és befektetőcsoport adta el magyarországi érdekeltségeit többnyire kormányközeli oligarcháknak és üzletembereknek. A nem alaptalan – mondjuk úgy – ellenzéki, antikapitalista felhangú olvasat szerint az „erkölcstelen” tőke „aprópénzért” elárulta a magyarországi nyilvánosságot, odadobta azt a „fasizmusnak”. Egy másik – szerintem szintén érvényes – nézőpont szerint pedig számolgattak és akár jelentős veszteséget termelő, akár nagyon is jövedelmező helyzetekben is azt mondták: “ha a magyar választóknak ennyit ér a liberális demokrácia intézménye, hogy négyévente ilyen kormányt választanak maguknak, akkor miért érezzünk nagyobb felelősséget iránta, mint a magyarok maguk?” Csakhogy soha nem is érezték felelősnek érte magukat.