Intézmények: |
|
Személyek: |
Találatok: [6] Oldalak: 1
Elrendelt és elszabotált nyomozások – jól dokumentált esetek kerültek süllyesztőbe
Varga Judit igazságügyi miniszter egy számára sértő Facebook-poszt miatt tett feljelentést, a Budapesti Rendőr-főkapitányság pedig azonnal nyomozást indított az ügyben. Ugyanezen a napon megszüntették az eljárást az Audi győri Logisztikai Központjának létesítése előtti földügyekben, amelyek kapcsán Borkai Zsolt volt győri polgármester neve is felmerült. A korrupciós ügybe keveredett Völner Pált a mai napig nem tartóztatták le, miközben a Városháza „eladása” kapcsán össztűz alá került a budapesti városvezetés. Dokumentált esetek kerülnek süllyesztőbe, miközben a bolha olykor elefántnak látszik.
Polt szerint még mindig nyomoznak a 2018-as kamupártok miatt
A legfőbb ügyészt Kocsis-Cake Olivio faggatta arról, hogy miért alkalmaznak kettős mércét, amikor amikor választással kapcsolatos bűncselekményekről van szó.
Milyen szinteken "hullhat a fej?" - Előzetesbe kerülhet egy kormánytisztviselő
A hivatali visszaéléssel gyanúsított belügyminisztériumi kormánytisztviselő és társa előzetes letartóztatását indítványozza a Fővárosi Főügyészség - adja hírül az MTI. Mondhatni óhatatlan, hogy a Tiborcz/Elios-botrány, vagy épp a Homolya-ügy kapcsán az ember elgondolkodik: milyen szűrő lehet az, amin mondjuk "B. Imre 35 éves budapesti kormánytisztviselő" fennakad, míg mások simán átcsúsznak rajta.
Leszerelve – Molnár Csaba három és fél éve
Töredékes vallomások – FEJLEMÉNYEK A KULCSÁR-ÜGYBEN
Kulcsár-ügy
Andó Sándor
Baja Ferenc
Csuka László
Endrényi Éva
Forró Tamás
Karl Imre
Kulcsár Attila
Mészáros János (Britton)
Mészáros János (MFB)
Mudura Alexandru
Polt Péter
Puch László
Rejtő E. Tibor
Schönthal Henrik
Töröcskei István
Weigl Gábor
Weigl Ottó
Britton-csoport
Fővárosi Főügyészség
Kereskedelmi és Hitelbank (K&H Bank) Zrt.
Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Montrade Ltd.
MSZP
Synergon Nyrt.
Zöld Újság Rt.
állami / önkormányzati vállalat
offshore
sikkasztás
vesztegetés
Bp. X. kerület
Budapest
Keller László: „folyik a birkózás az ügyészséggel”
Találatok: [6] Oldalak: 1