Az Orbán-kormányok 2010 óta 1549 olyan kormányhatározatot hoztak, amelyek nem titkosak, mégsem tudni, mi áll bennük. Ezek száma egyre nő: a döntések harmada, 504 tavalyi. Ám a félezer 2021-es határozat egyike sem nyilvános, mert döntés-előkészítő anyagnak számítanak.
A fővárosi önkormányzat közterület-hasznosítási bizottsága vonatkozó ülésén úgy döntött, hogy a Red Bull Air Race: Budapest – Légi Show és bemutató ingyenes lakossági kulturális és sportrendezvény 7 584624 forintos közterület-használati díjának 90%-át elengedi a szervezők kérésére. Így a mintegy 100 ezer négyzetméter közterület túlnyomórészt 3 napos használatáért mindössze 752446 forintot kell fizetnie a rendező Hungaroring Sport Zrt.-nek.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek kell megvalósítania 10 művészeti produkciót Budapest külföldi népszerűsítésére 2018-ig – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból. Minderre négy év alatt közel félmilliárd forintot kap.
Nem merítették ki teljesen a 200 milliós keretet az IMF-ellenes kampányra tavaly ősszel. A kormány írásban adott válaszában közölte, mennyibe került pontosan a kampány.