Személyek: |
Találatok: [2] Oldalak: 1
Mázsás titkokat vitt magával a sírba Drobilich Gábor
Drobilich a börtönben ismerkedett meg a fiatal telefonfülke-fosztogatóval, Portik Tamással, akit aztán bevitt a ’90-es években dívó olajozás fő zászlóshajójába, az Energol Rt. igazgatói közé. Drobilich és a harmadik igazgató, Ferencsik Attila – mások mellett – vádlottjai lettek az évekig húzódó Energol-pernek, Portik azonban 1996-tól illegalitásba vonult, és addig elő sem jött, amíg társait jogerősen fel nem mentették a nevetségessé vált perben.
Jól ismerte az olajos alvilág Gyárfás zsarolóit
Günter Regen álnéven jelentkeztek nyáron Gyárfás Tamásnál azok, akik egy újabb, Portik Tamás által rögzített hangfelvétellel akarták megzsarolni, és ezáltal pénzt kicsikarni a Fenyő János meggyilkolásának ügyében ekkor már meggyanúsított volt úszószövetségi elnöktől.
Ez a zsarolás vezetett aztán ahhoz, hogy egy „teherautónyi” felvételt foglalta le a rendőrök. De nem igaz, hogy mindet egy temetőben.
Amikor zsarolással kapcsolatba hozott figuráknak néztünk utána, olajos alvilágba és plüssfigurákba botlottunk, miközben minden szál Portikhoz vezet.
De a börtönben raboskodó Portikról azt mondják, nincs túl jó bőrben.
Találatok: [2] Oldalak: 1