Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Malév: Bajnai és Veres is elégedett
Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Veres János korábbi pénzügyminisztert hallgatta meg szerdai ülésén a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság.
Prostituáltak és vesztegetés a reptéri taxitenderben?
Örömlányokkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval fizetett a reptéri taxitender győztese 2009-ben a repteret üzemeltető cég több vezetőjének – értesült az MTI Hírcentrum.
Őrizetben a Zóna Taxi egykori vezetője
Különösen jelentős kárt okozó csalás és más bűncselekmények miatt őrizetbe vette a rendőrség a Budapest Airport (BA) Zrt. volt jogi igazgatóját és helyettesét, valamint a repülőtéri előtér vezetőjét és a Zóna Taxi egykori igazgatóját – az erről szóló lapinformációt a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kedden megerősítette az MTI-nek.
Támogatták a Malév és a BA privatizációját vizsgáló bizottság létrehozását
Általános vitára alkalmasnak találta az alkotmányügyi bizottság a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló javaslatot. A testület hétfői ülésén a szocialisták azt kezdeményezték, hogy az elmúlt másfél év kormányzati döntéseit is tekintsék át.
Malév-csőd: Gyurcsányék mindenért garanciát vállaltak
A magyar állam a 2007-ben módosított háttérszerződésben és annak mellékleteiben kirívóan előnytelen módon gyakorlatilag teljes körű garanciát vállalt mindenért, amely kötelezettség elérheti akár a több száz milliárd forintot is – tájékoztatta az MNO-t a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Malév csődje kapcsán előállt helyzetről.
800 milliárdot vehet ki a zsebünkből Gyurcsány? + Képek
Egyértelműen hátrányos megállapodást kötött a magyar állam számára a Gyurcsány-kormány 2007-ben a Budapest Airporttal (BA) – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Budai Gyula.
Gyurcsánynak felelnie kell
Gyurcsány Ferencnek a törvény előtt kell számot adnia arról, miért került titkos záradék a Budapest Airport privatizációs szerződésébe – mondta Budai Gyula vasárnap este a Hír TV Kontraszt című műsorában. Hajnalban a Malév utolsó lízingelt gépe is elszállt Írországba.
Többmilliárdos kár érhette az államot
Polgári per keretében szerezne vissza több, áron alul privatizált balatoni üdülőt és szállodát az állam – mondta az elszámoltatási kormánybiztos csütörtökön.
Botrányszaga van a taszári repülőtér eladásának is
Az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálata szerint az értékbecslésben szereplő ár alatt értékesítették a taszári repülőteret; Budai Gyula ezt a reptér privatizációjával kapcsolatban folytatott vizsgálata során állapította meg. Jelentésének összefoglalóját csütörtökön juttatta el az MTI-hez.
Meghiúsulhat a balatoni óriásreptér
Hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak a szentkirályszabadjai Sukoró néven elhíresült ügyben