Kulcsszavak: |
A bíróság osztotta ki az ügyészséget a DK-s perben
Az ügyészség Tóth József DK-s polgári polgármester ellen 2010-ben fél évvel azután emelt vádat, hogy a terhére rótt ügy elévült – ezt állapította meg a törvényszék, amely alaposan kiosztotta a vádhatóságot, s megszüntette a politikus ellen indított büntetőeljárást.
Bűnpártolás miatt elítélték Polgár város polgármesterét
Pénzügyi szabálytalanságok, bűncselekmények eltusolására adott utasításokat a bíróság ítélete szerint Tóth József, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt szocialista alelnöke. A politikus szerint felháborító az ítélet.
Cifra ügyek városa
A Mercedes által fizetett iparűzési adó évekre rendbe tette a város költségvetését, sok helyi mégsem elégedett: a gyár betelepítése ellenére nő a munkanélküliség. Egy város, ahol a fideszes vezetés 2010 előtt gesztust tett a szocialista kormánynak is.
Kerényi János
Mészáros László
Simicska Lajos
Zombor Gábor
Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány
Euro Publicity Kft.
Globe-Ép Kft.
Kecskeméti KSE Sportegyesületeket Működtető Kft. (KSE)
adócsalás - költségvetési csalás
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
bűnpártolás
építőipar
fürdő
hamis tanúzás
hirdetés
közbeszerzés
közokirat-hamisítás
média
sikkasztás
sport
Bács-Kiskun megye
Kecskemét
Újra bíróság előtt Polgár polgármestere
Az ügyészség egy 2005-ös ügy miatt bűnpártolással gyanúsítja Tóth József volt szocialista parlamenti képviselőt, Polgár város vezetőjét, aki jelenleg a Demokratikus Koalíció színeiben politizál. Tóth szerint fölháborító, hogy a vádhatóság 2010-ben éppen az önkormányzati választások előtt gyanúsította meg.
Bíróság előtt Polgár polgármestere
Megkezdődött Tóth József volt szocialista parlamenti képviselő, jelenleg DK-s polgári polgármester büntetőügye a Debreceni Városi Bíróságon. Egy 2005-ös ügy miatt gyanúsították meg még 2010-ben, a politikus szerint ebben politikai motivációk is szerepet játszottak.
Egykori ügyész a bíróság előtt
Tagadta Varga Gergely a tegnap kezdődött büntetőperben, hogy megvesztegették volna, pedig az egykori kerületi ügyészt tucatnyi korrupciós bűncselekménnyel vádolják.
Tagadta bűnösségét a megvádolt ügyész
Jobbára tagadta bűnösségét a korrupciós bűncselekményekkel megvádolt egykori ügyész, ügyészségi szóvivő, Varga Gergely a Fővárosi Bíróságon hétfőn megkezdődött büntetőperében.
Kezdődik a korrupt ügyész pere
Ma kezdődik a vesztegetéssel vádolt egykori ügyész, ügyészségi szóvivő Varga Gergely büntetőpere a Fővárosi Bíróságon (FB).
A vesztegetéssel vádolt ügyész pere megkezdődik
Megkezdődik a vesztegetéssel vádolt egykori ügyész, ügyészségi szóvivő Varga Gergely büntetőpere a Fővárosi Bíróságon (FB) hétfőn.