Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Momentum: Fillérekért árverezik el a tízmilliós lélegeztetőgépeket
Anno 13 milliárdért vett az állam 1000 darab gépet, most darabját az eredeti ár tizedéért árverezik el, de ha nem viszik el, még olcsóbb lesz a kikiáltási ár.
36 millió forintot inkább magára költött a gyerekek helyett egy somogyi gyermekotthon volt vezetője
Sikkasztás miatt vádat emeltek az egyik Somogy vármegyei gyermekotthon korábbi vezetője ellen, aki a gyerekeknek járó ellátmányi pénzből eltulajdonított 36 millió forintot.
Versend polgármestere csődöt jelentett, aztán kiderült, hogy 4,5 milliót nyúlt le a falu kasszájából
Az első nyomozás több mint egy évtizede indult ellene, mégis mindig újraválasztották.
Felajánlotta lemondását Fasimon Sándor, az INA igazgatótanácsának elnöke
A horvát hatóságok augusztus végén öt embert tartóztattak le gázkereskedelemmel kapcsolatos visszaélések miatt. A vádak szerint valamivel több mint egymilliárd kunával (54 milliárd forint) károsították meg a vállalatot.
Elsikkasztotta a rá bízott gyerekek pénzét egy Nógrád megyei gyermekotthon vezetője
A majdnem 1,8 millió forintot a nő inkább magára költötte.
Hosszabb időre küldené börtönbe Bróker Marcsit az ügyészség
Az ítélet súlyosításáért és további vagyonelkobzásért fellebbezett a vádhatóság a Kun-Mediátor-ügyben.
Mégsem lehet polgármester Kengyelen a vádalkut kötő Nagy Szilárd
Hiába kötött vádalkut Boldog István leleplezésére a kengyeli polgármester, most mégsem lehet a falu első embere, időközi választást kell kiírni.
Mindent beismert: elítélték a diákok pénzét elsikkasztó „fideszes tanár urat”
Bűnös, valóban milliókat sikkasztott el egy V. kerületi iskola alapítványának pénzéből – ismerte el az a tanár, aki a bűncselekmény idején egyben az V. kerületi önkormányzat bizottságának Fidesz–KDNP delegáltja is volt. A rendőrség korábban leállította a nyomozást azzal, hogy nem történt semmi törvénytelen, ehhez képest ott voltunk a tárgyaláson, ahol a gyerekek tanulmányaira, kirándulására szánt pénzt lenyúló tanárt végül jogerősen elítélték. A kiszabott pénzbüntetést részletekben fizetheti ki a pedagógus, aki jelenleg is egy iskolában dolgozik – miközben a megrövidített alapítvány szerint máig nem térítette meg a diákjaiknak okozott teljes kárt.
Őrizetbe vették Michel Temer volt brazil elnököt korrupció gyanújával
Temer és Wellington Moreira Franco volt miniszter őrizetbe vételét Marcelo Bretas Rio de Janeiró-i szövetségi bíró rendelte el egy olyan nyomozás keretében, amely az állítólagos szabálytalanságokat vizsgálja az atomerőművek építésével foglalkozó Eletronuclear állami cég és azon vállalatok közötti szerződésekben, amelyeket a Lava Jato (Autómosó) fedőnevű nyomozás során elítéltek.
Eltotózta a téeszelnök a szövetkezet pénzét
Vádat emelt különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és csalás bűntette miatt a Békéscsabai Járási Ügyészség egy volt takarékszövetkezeti vezető ellen, aki játékszenvedélye miatt többször készpénzt vett ki a szövetkezet pénztáraiból, majd a hiány pótlására pénzt csalt ki magánszemélyektől - közölte a Békés Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.Vádat emelt különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás és csalás bűntette miatt a Békéscsabai Járási Ügyészség egy volt takarékszövetkezeti vezető ellen, aki játékszenvedélye miatt többször készpénzt vett ki a szövetkezet pénztáraiból, majd a hiány pótlására pénzt csalt ki magánszemélyektől - közölte a Békés Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.