Találatok: [
17]
Oldalak: 1 2 > >>
Sikkasztás gyanúja miatt tett feljelentést a Komárom-Esztergom megyei Császár község önkormányzata a településen zajló bölcsődeépítés kapcsán, ahol a Buda Híd Kft. volt a kivitelező. A cég, amelynek tulajdonosa Lipők Zoltán, Kemecse fideszes polgármesterének a fia, az önkormányzatok beszámolói szerint egymás után tűnt el a településekről, ahol közpénzes beruházásokért felelt. Az anyagi kár mellett a szellemi is jelentős: Császáron például szétszéledt a bölcsődei szakembergárda, a gyerekek és szülők pedig hiába várták a létesítmény megnyitását. Érden most próbálják visszaszerezni a Présház építési területét.
Nemcsak felfüggesztette párttagságát a korrupciógyanús ügybe keveredett szocialista Wieszt János, hanem kilép a Fővárosi Közgyűlés és a XI. kerületi képviselő-testület MSZP-frakciójából is. Önkormányzati képviselői mandátumáról és az általa viselt tisztségekről ugyanakkor nem mond le.
A Tatai Edzőtábor volt vezetőjét, Orbán Istvánt 50 millió forintot meghaladó összegű károkozással, vesztegetéssel, hűtlen kezeléssel, sikkasztással és csalással vádolja a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség - közölte a szervezet sajtószóvivője hétfőn.
A számvitel rendje megsértésének bűncselekménye gyanújában nyomoz a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrkapitányság a Tatai Honvéd Atlétikai Club (THAC) sportlétesítményének eladása, illetve a klub létesítményeinek felújítása ügyében – mondta el a Magyar Hírlapnak Miskolczi Ivett, a megyei főügyészség szóvivője.
Lázár Ottó létesítményvezető-helyettest és Horváth Noémi gazdasági vezetőt is gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Orbán István, a Komárom-Esztergom megyei MSZP volt alelnöke, a tatai edzőtábor korábbi igazgatójának ügyében.
Ötvenkétmillió forintos károkozás: hűtlen kezelés, ötrendbeli vesztegetés, háromrendbeli sikkasztás és egyrendbeli csalás megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasolt tegnap Orbán István, a tatai edzőtábor volt MSZP-s igazgatója a város lemondott önkormányzati képviselője ügyében indított nyomozás lezárásaként a rendőrség.
52 millió forintos hűtlen kezelés, öt rendbeli vesztegetés, sikkasztás és csalás gyanújával javasol vádemelést a rendőrség az ügyészségnek a tatai edzőtábor volt igazgatójával szemben.
Egyik feljelentés a másik után érkezik Horváth Klára, Bábolna szocialista polgármestere, országgyűlési képviselő ellen a különböző ügyészségekre. Ezúttal információink szerint a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés tervezi azt, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fordul a polgármester lapunk által nyilvánosságra hozott azon ügyében, ami egy bábolnai közhasznú alapítvánnyal volt kapcsolatos. A megyei önkormányzat beadványában ismeretlen tettes ellen sikkasztás és hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést.
Dala Tamást, a Nemzeti Utánpótlásnevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) megbízott vezetőjét is gyanúsítottként hallgatták ki Orbán István, volt edzőtábor igazgató ügyében.
A Tatai Edzőtábor hónapok óta előzetes letartóztatásban lévő, többek között vesztegetéssel gyanúsított volt igazgatója, Orbán István a céges rendezvényeken alacsonyabb összegekről állíttatott ki számlákat és így megkárosította a NUSI-t, vagyis a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézetet.
Találatok: [
17]
Oldalak: 1 2 > >>