Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Mindenki elfelejtette az Agrárminisztérium visszaélési ügyét, aztán előkerült egy ismert magyar milliárdoshoz
2023. szeptember 7-én különös jelenet játszódott le a Székesfehérvári Törvényszék egyik földszinti tárgyalójában. A bíróság egy olyan, a sajtó által már nem igazán követett bűnügyet tárgyalt, amelynek elsőrendű vádlottja egy korábbi magas rangú kormányzati tisztviselő, Nagy János egykori agrárminisztériumi helyettes államtitkár. Nagyot azzal vádolja az ügyészség, hogy az ő közreműködésével fizetett ki a minisztérium egyik háttércége 2,2 milliárd forintot két ügyvédi irodának, amelyek a vádhatóság szerint nem végeztek ezért érdemi munkát.
Nagy János korrupciós ügyei
Kovács P. Zoltán
Nagy István (Fidesz)
Nagy János (Agrárminisztérium)
Nobilis Kristóf
Nobilis Márton
Őszy Tamás
Schmidt Mária
Spéder Zoltán
Várhegyi Attila
Agrárminisztérium
Astonish Befektetési Zrt.
Budapesti Ingatlan Holding Vagyonkezelő Zrt.
Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt.
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Hollóházi Hungarikum Nonprofit Kft.
KÁ 2 Kft.
Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.
Kovács P. Zoltán Ügyvédi Iroda
Nemzeti Kataszteri Program Kht.
Robson Holding & Finance Corp.
Új Média és Teletext Kft.
Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft.
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
felszámolás - végelszámolás
hamis magánokirat felhasználása
hűtlen kezelés
ingatlan
offshore
rokonok
túlárazás / pénznyelő
ügyvédek
Így fordult rá Orbán Viktor az ország felfegyverzésére
Feszült hangulatban zajlott egy vezetői értekezlet 2010 végén a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai épületében. A csak ritka alkalmakra megnyitott díszes miniszteri tárgyalóban Benkő Tibor akkori vezérkari főnök és néhány munkatársa tartott beszámolót a honvédség állapotáról. A vezérkari főnököt Hende Csaba miniszter körülbelül 30 minisztériumi munkatárs és katonai vezető társaságában hallgatta.
Benkő Tibor
Hende Csaba
Incze Zsolt
Jakab László
Maróth Gáspár
Palkovics László
Simicskó István
Spéder Zoltán
Szalay-Bobrovniczky Kristóf
4iG Nyrt.
Airbus Helicopters
HM EI Zrt.
Honvédelmi Minisztérium (HM)
HSC Aerojet Zrt.
Miniszterelnöki Kormányiroda
N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.
Rheinmetall Hungaria Zrt.
Technológiai és Ipari Minisztérium
Transmashholding Hungary Kft.
Védelmi Beszerzési Ügynökség
VMD Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
fegyver - hadiipar
gazdálkodás
háttér
honvédelem
közbeszerzés
Hogyan vette át Schmidt Mária a milliárdos ingatlancéget: a gazda áldásával
Az egyik legfontosabb hazai ingatlanfejlesztő cégért, a BIF-ért folytatott küzdelem a múlt héten zárult le. Gazdag és befolyásos férfiak estek el, a csatát Orbán Viktor bizalmasa és főideológusa nyerte. Az alábbiakban áttekintjük a cég intrikákkal teli történetét, amelynek legutóbbi fejezetében Mészáros Lőrinc neve is felmerült.
Berecz Kristóf
Csík Zoltán
Horváth László (Fidesz)
Jászai Gellért
Komlós Gábor
Küllői Péter
Lantos Csaba
Lupis József
Mártonné Uhrin Enikő
Mészáros Lőrinc
Móricz Gábor
Nobilis Kristóf
Oláh Márton
Orbán Viktor
Schmidt Mária
Spéder Zoltán
Ungár András
Ungár Anna
Ungár Péter
Varga Zoltán
BFIN Asset Management AG
Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt.
FHB Bank
Katlan Rt.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Pió 21 Kft.
állami / önkormányzati vállalat
ingatlan
kárpótlási jegy
privatizáció
Budapest
Spéder embereit leváltották, de az új emberek is Spéder emberei a takarékintegráció vezetésében
A Spéder Zoltán körüli állóháború helyzetelemzésével foglalkozik a Figyelő csütörtöki cikkében, ami kiderül néhány érdekes új részlet.
Orbán és Matolcsy hivatalosan is kivették a takarékintegrációt Lázár és Spéder kezéből
Lázár János a múlt héten bejelentette, hogy – L. Simon László mellett – megválik fontos emberétől, Németh Lászlónétól, aki az utóbbi években a takarékintegrációért felelős államtitkár volt, és központi szerepet játszott az időközben valamiért kegyvesztetté vált Spéder Zoltán üzleti terveinek állami támogatásában.
A magyar adófizetők eddig legalább 913 millió forintot buktak azon, hogy Orbán megharagudott Spéder Zoltánra
A kormány ezen a héten vetette be a nehéztüzérséget a Spéder Zoltán ellen vívott, legújabb magyar oligarchaháborúban. Azaz nem háború ez, inkább leszámolás: Spéder nem is nagyon tud mit tenni. A gond csak az, hogy ezen is az adófizetők buknak, eddig legalább 913 290 525 forintot.
Hatalmas üzletet kötött Schmidt Mária az állammal
Az állam 380 forintot kért a birtokában lévő részvényekért a kormánybiztosként is tevékenykedő Schmidt Máriától, holott akár 500 forintot is kaphatott volna a Budapesti Ingatlanhasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) papírjaiért. A hvg.hu számításai szerint az ügyleten a magyar állam valamivel több, mint 160 millió forintot bukhatott.
Fantomcégek a postatelepen – a Civil Biztonsági Zrt.-től az Új Hebridákig tart a vagyonőrök alvállalkozói lánca
Feljelentésre készül költségvetési csalást gyanítva az állami Magyar Posta Zrt. objektumait őrző féltucatnyi vagyonőr – foglalkoztatási viszonyaik kétesebbek nem is lehetnének: többüket pár év alatt 9-10 cégecske is foglalkoztatta, csak remélik, hogy a járulékaikat rendben fizették, bár sok az aggasztó jel. A piramis csúcsán a posta-érdekeltség JNT Security, amelybe nemrégiben fektettek be Spéder Zoltán kormány-közeli pénzemberhez köthető cégek. A JNT alvállalkozója Pintér Sándor belügyminiszter korábbi vállalkozása, a Pintértől ma sem távoli Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
Fekete Györgyék eddig támogatták Simicska médiáját, de mi lesz a gecizés után?
Aggodalommal vegyes kíváncsisággal fordultunk a Magyar Művészeti Akadémiához, akiktől második nekifutásra szerződéseket is kaptunk.
Becker András: Az oligarchacsere-projekt
A Magyar Polip – A posztkommunista maffiaállam a tavalyi év egyik sikerkönyve volt, mely több mint tizenkétezer példányban kelt el. A kötetet jegyző liberális értelmiségiek közös kiindulópontja szerint a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fidesz, illetve a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik. Most megjelent az immáron berendezkedett autokratikus rendszert elemző második kötet, amelyben ismét az Orbán Viktor miniszterelnök körül kialakult oligarchavilágot bemutató tanulmánnyal jelentkezett Becker András kollégánk, amit kedvcsinálóként mi is közreadunk.
Simicska-közeli cégek állami megbízásai
Apáthy Endre
Csányi Sándor
Demján Sándor
Faragó Csaba
Fellegi Tamás
Garancsi István
Leisztinger Tamás
Nagy Elek
Németh Lászlóné
Nyerges Zsolt
Orbán Gáspár
Orbán Viktor
Simicska Lajos
Spéder Zoltán
Stumpf István
Töröcskei István
Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.
Bonafarm Bábolna Takarmány Kft.
CD Hungary Rt.
Duna Takarékszövetkezet
DVSC Futballszervező Kft.
Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány
Fidesz
Hunguest Hotels Zrt.
Közgép Zrt.
Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ)
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyarországi Energiakereskedő Zrt.
Mészáros és Mészáros Kft.
Mezort Zrt.
MSZP
Szinva 2001 Kft.
Videoton FC
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
átláthatóság
klientúra
közbeszerzés