Lapok: |
|
Helyek: |
Két év után vádlott lett a polgármester
Lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai a mándoki önkormányzat lapunk által feltárt ingatlanátjátszása kapcsán.
Felfüggesztett a szabolcsi szocialistának
Manipulálta a tanúkat egy MSZP-s az ittas rokona által okozott baleset ügyében
Szigorúan titkos nyíregyházi reklámmutyi
"Több jogszabályt is áthágott Nyíregyháza önkormányzatának szocialista vezetése, amikor kevesebb mint évi ötvenmillió forintért 2018-ig bérbe adta a város közterületi reklámfelületeit egy baloldali kötődésű reklámcégnek" – mondta Vinnai Győző, a megyei közgyűlés ellenzéki frakcióvezetője.
Rendőrségi üggyé dagadt a nyírségi szavazatvásárlás
Gyurcsány Ferenc az MSZP választmányi ülésén úgy vádolta meg hazugsággal a Fidesz népszavazási kampányát, hogy megfeledkezett az őszödi beszédéről. Erre Navracsics Tibor hívta fel a figyelmet.
Hűség a székhez, hűség a bérhez
Sajátos módon oldotta meg az összeférhetetlenség kérdését egy szocialista országgyűlési képviselő; igaz, akkor még "csak" Baktalórántháza alpolgármestere volt. Társadalmi munkában alpolgármester, főállásban vállalkozó volt. A veszteséget, nyolc és fél millió forintot vállalkozóként számlázta az önkormányzatnak. Az ügyben hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folyik nyomozás.
Bukást hozott a földvásárlás
Feloszlatta magát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkány képviselő-testülete – tudta meg lapunk.
Ismét zűrös ügyet talált a Magosz
Újabb földeladási ügyben kezdeményez vizsgálatot a magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Sikeresen blokkolt gyanús földeladások
Minden olyan földeladási folyamatot sikerült blokkolni a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) tényfeltárásai után, amelynél a szervezet gyanús eljárásokra derített fényt...
Újabb gyanús földeladások, kisnyugdíjas felvásárlóval
A bábolnai és a balkányi ügyek után most Újfehértó került a középpontba a gyanús földeladások sorában. A szabolcsi településen a Nemzeti Földalapkezelő által meghirdetett 570 hektárnyi állami földterületet nem a helyi gazdálkodók tudták megvenni, bár eredetileg ők nyerték meg a pályázatot.
Kétes pályázatok állami földekre
Szocialista polgármesterek próbálnak megszerezni állami földeket hozzátartozóik és barátaik részére – állítja a Magosz.