language

Kulcsszavak:

szociál highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [89]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Sok hátrányos helyzetű településre pont nem jutott a szegényeknek szánt élelmiszercsomagokból

Egy 2014-es kormányrendeletre hivatkozott a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, amikor arról kérdeztük, mi alapján döntöttek arról, hogy mely településen osztják ki az uniós milliárdokból vásárolt élelmiszercsomagokat. A közadatigénylésben megkapott táblázatok szerint a hivatkozott járásokban pont a szegényebb településekre nem jutott csomag. Csongrád megyét vizsgálva az látszik, hogy a hátrányos helyzetű települések felén semmit sem kaptak, a helyi családsegítők pedig nem szólhattak bele abba, hogy ki is a rászoruló.

Háromszoros áron vásárolt élelmiszert a kormány a szegényeknek szánt segélycsomagokba

10 milliárdos uniós programban például a tejet 519 forintért szerezték be, pedig a KSH szerint az akkori átlagár 205 forint volt. A korrupció ellen küzdő Transparency International szerint az Integritás Hatóságnak kellene vizsgálni az ügyet.

Annyi épületet ajándékozna a kormány az egyházaknak, hogy a legtöbb felekezet már sokallja is

Épületek százai kerülhetnek ingyen az egyházak tulajdonába, köztük olyanok, amelyek sosem voltak a birtokukban. A kormány február végéig újranyitotta a minden fél által lezártnak tartott kártalanítási törvényt, újabb jogcímet is teremtve az ingatlanjuttatáshoz. Egy épület átvételének azonban vannak kockázatai.

Az állam mélyen hallgat, mennyi pénzt költött uniós forrásokból az ukrajnai menekültekre

Nem kevés a homályos pont az ukrajnai menekültekre vonatkozó számadatok ügyében. Nem csak Magyarországon – Európában általában is. Nem teljesen világos, február óta mennyien érkeztek a kontinens különféle országaiba. Ám a magyar kormány ezen felül még vissza is tart adatokat. Mindeközben a Magyarországra menekültek komoly problémákkal küzdenek.

Uniós felzárkóztatás Kalocsán: 189 centis tévére, mobilokra és bérekre is költöttek

Hátrányos helyzetűek felzárkóztatására nyert 75 millió forintot Kalocsa Város Önkormányzatának Szociális Központja. A programra kapott pénz kifizetése az Átlátszónak küldött iratok szerint 2021 márciusában megkezdődött, a koordinátor önkormányzati dolgozók és a vezető kapott fizetést. A célcsoport – vagyis a romák, nehéz helyzetben élők – egy gyors közbeszerzés után idén nyáron örülhettek egy kicsit.

„Minden épület az eredetileg tervezett funkciót fogja betölteni” – Reagált a lakóotthonokról a projektgazda

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság a Debreciner.hu cikkében olvasható, félreérthető és téves állításokról ír, de nem nevezi meg, hogy pontosan mely mondatokat kifogásolja. Közölték, hogy a 2017-ben indított huszonkét férőhelykiváltó program keretében eddig 92 helyszínen összesen 1092 személy költözhetett új lakásba, de azt már nem árulták el, hogy melyik konkrét projektek esetében, milyen településeken történtek a beköltözések.

Évek óta üresen állnak az európai uniós milliárdokból megépített lakóotthonok

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság honlapján olvasható információk szerint Magyarországon még egyetlen 2017-ben indult férőhelykiváltó programot sem fejeztek be. Kérdeztük a szervezetet a hajdú-bihari projekt csúszása miatti költségnövekedésről, de azt válaszolták, hogy ezt csak a megvalósulás, a legfrissebb határidő szerint december 31. után lehet „számszerűsíteni”. Vannak házak, amelyek már 2019-re elkészültek, de máig nem költözhetett beléjük egyetlen fogyatékossággal élő, pszichiátriai vagy szenvedélybeteg sem.

Hadházy: Életveszélyessé vált az a kisvaszari ház, amire uniós támogatásból 200 milliót költöttek

Életveszélyessé vált a múlt heti esőzés után az a kisvaszari ház, amit az önkormányzat elvileg felújított a 200 milliós uniós pénzből Állítólag a polgármester azt mondta a lakóknak, hogy keressenek maguknak másik lakást.

Egyetlen embert találtak felelősnek egy milliárdos csalásért, ő is csak két év felfüggesztettet kapott

Bő fél évtizeddel a vizsgálatok megkezdése után ítélet született egy milliárdos csalás ügyében. Hadházy Ákos parlamenti képviselő beszámolója szerint a 2,9 milliárd forint EU-támogatásból lényegében az ég világon semmit se csináló, Lázár János egykori gimnáziumi évfolyamtársa által vezetett Első Magyar Környezettudatos Szociális Szövetkezet ügyében egyetlen vádlottat ítéltek két év felfüggesztettre.

Omladozó házak és hideg szobák – ennyit látnak a felzárkóztatásukra szánt százmilliókból a körömi romák

Kétszer 200 millió forint uniós támogatást kapott a körömi önkormányzat a mélyszegénységben élők társadalmi felzárkóztatására és lakhatási integrációjuk segítésére, de a rászorulók többségének életkörülménye nem javult. Nem lett folyóvizük, sem benti vécéjük, nem tudnak könnyebben mosni és tisztálkodási lehetőségeik sincsenek. A Házon kívül stábja az elköltött forintmilliók nyomába eredt.
Találatok: [89]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>