"Azt hiszik, engem vádolnak, de én vádolom őket azzal, hogy elárulják Magyarország demokratikus alapjait" - mondta Gyurcsány Ferenc az őt Sukoró-ügyben hivatali visszaéléssel megvádoló ügyészekre utalva. A volt kormányfő tegnapi kihallgatása után szabadon távozhatott. Az utcán rá váró mintegy ezerfős szimpátia-tüntetés résztvevőinek azt mondta: koncepciós eljárást folytat ellene a hatalom, de hiába tanították meg, hogyan kell "kussolni és félni", az Orbán-kormány is bukni fog.
Meggyanúsította hivatali visszaéléssel az ügyészség Gyurcsány Ferencet, aki ez ellen panasszal élt, majd "rövid, személyeskedéstől sem mentes nyilatkozatot tett". Vallomást viszont nem, a kérdésekre nem válaszolt.
Nagyjából ezren gyűltek össze a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt, ahol Gyurcsány Ferenc gyanúsítotti meghallgatását tartják. Szalay Tamás ott van és figyel. Frissítve
Budai Gyula miniszterelnöki megbízott olyan iratokat adott át a Központi Nyomozó Főügyészségnek, amelyek szerinte alátámasztják a sukorói ingatlancsere ügyében Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelősségét.