Hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják Óbuda polgármesterét – tudta meg a Magyar Nemzet Zamecsnik Pétertől, a politikus védőjétől. Az ügyvéd elmondta azt is, hogy az ügyészség kezdeményezte Kiss letartóztatását, aki abszurdnak tartja a gyanúsítást.
Közel 50 hivatalos személy vesz részt az összehangolt akcióban, többek között az önkormányzatnál is házkutatást tartanak a Czeglédy Gergő alpolgármestert érintő ügyben.
Nem hosszabbították meg a bűnügyi felügyeletét, így néhány napja már szabadlábon van az óbudai kenőpénzes bűnügy egyik gyanúsítottja. Nem sokkal korábban a botrány egyik főszereplőjét a börtönből engedték ki, ám a férfi szabadulásával egyidőben az ügyészek őrizetbe vették Óbuda alpolgármesterét, akit százmilliós vesztegetéssel gyanúsítanak.
Szeptemberig börtönben marad az óbudai korrupciós botrány kulcsfigurája, a baloldal fontos háttérembere, P. Gábor – tudta meg a Magyar Nemzet. A III. kerületi kenőpénzes ügynek eddig tíz gyanúsítottja van, köztük az óbudai alpolgármester, akit százmilliós korrupcióval gyanúsít az ügyészség.
Börtönben marad Czeglédy Gergő, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú bíróság korábbi döntését – tudta meg a Magyar Nemzet. Az óbudai alpolgármestert pár hete vették őrizetbe, majd tartóztatták le, mert százmilliós korrupcióval gyanúsítják.
A bíróság lapunknak adott válaszából is arra lehet következtetni, hogy kiengedték a letartóztatásból az óbudai korrupciós botrány egyik főszereplőjét. D. Róbert a gyanú szerint az egyik bűntársa a másfél hete elfogott, százmilliós vesztegetéssel összefüggésbe hozott Czeglédy Gergőnek, Óbuda alpolgármesterének.
Óbudai korrupciós botrány: az alpolgármester mellett a Békásmegyeri Piac vezető tisztviselőjét is őrizetbe vették - 100 millió forintos hivatali vesztegetésről van szó.