Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Találatok: [8] Oldalak: 1
Találtunk egy repülőt a Schadl-ügyben, most lefoglalták
Négy autót egy hajót és egy repülőt is lefoglaltak az elmúlt évek legnagyobb és legjobban dokumentált politikai korrupciós botrányában.
Megtaláltuk Schadl György repülőjét, amely még a vádiratban sem szerepel
Egy hobbirepülőgépe is van a korrupcióval vádolt Schadl Györgynek. A gépet akkor vehette, amikor a vád szerint százmilliós bevétele származott a korrupciós ügyekből.
Kisajtolna még pár milliót az állami botránycégből a körözött volt gazdasági igazgató köre
Négy cég is pereli a 2017-es vizes vb-t szervező céget, ebből kettő köthető a vállalat korábbi gazdasági igazgatójához, aki ellen hat elfogatóparancs van érvényben.
Világszerte körözik a budapesti vizes vb gazdasági igazgatóját
Bár a police.hu-ról eltűntek a nemzetközi elfogatóparancsok, az ORFK szerint csak adminisztratív okokból. Varga Judit kérheti minisztertársa exférjének kiadatását.
Hivatali vesztegetés elfogadása miatt nyomoznak a budapesti vizes vb gazdasági igazgatója ügyében
A költségvetési csalás mellett már "befolyás vásárlása" miatt is keresik a szerencsi születésű vállalkozót. Utóbbi három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Tízmilliárdokat költött Borkai városában telkekre az Audi
Kifejezetten sokat áldozott az Audi azokra a korábbi szántókra, ahol később az autógyártó logisztikai központja épült fel.
Szicíliai módszerek és nyakára küldött emberek övezték a vesztegetéssel gyanúsított Bige László felemelkedését
Az ország egyik leggazdagabb embere bezáratja a két magyar műtrágyagyár egyikét. Bige László életútja és a szolnoki vegyi vállalat jelentősége.
Vajon több vagy kevesebb autó bukik meg a műszakin, amióta megszűntek az állami vizsgahelyek?
A statisztikai adatok azt mutatják, hogy általánossá vált a korrupció a műszaki vizsgákon. Egyre több balesetveszélyes autó lehet az utakon.
Találatok: [8] Oldalak: 1