language

Kulcsszavak:

pártfinanszírozás highlight_off
vesztegetés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [53]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>

Baja Ferenc is szerepel Fuzik Zsolt vallomásában - a Táncsics Alapítvány elnöke határozottan cáfolja Fuzik állításait

Fuzik Zsolt vádalku keretében tett gyanúsítotti vallomásában azt állítja, hogy Baja Ferencen, az MSZP pártalapítványának, a Táncsics Alapítványnak a kuratóriumi elnökén keresztül lépett kapcsolatba Molnár Zsolttal – derül ki az atv.hu birtokába jutott vallomásból. Fuzik azt is állítja, Baja Ferenc maga is kért tőle 30 millió forintot. Baja Ferenc az atv.hu-nak kategorikusan cáfolta állítólagos érintettségét. Mint mondta: sem egyetlen forintot, se más kedvezményt nem fogadott el, nem kért és nem kapott Fuziktól, viszont arra büszke, hogy a Fuzik Zsolt nevével fémjelzett cég tevékenységét mindig bírálta, bírálja és bírálni is fogja.

Lefizetéssel vádolják a Jobbikot, a párt perel

Jogi lépéseket tesz a Jobbik az FKgP alelnöke, Paulina László kormányközeli portálokon megjelent nyilatkozatai után, amelyek szerint a Jobbik anyagi ellenszolgáltatásért cserébe győzte meg az egykori parlamenti – sőt, 1998 és 2002 között a Fidesszel koalícióban kormányzó pártot –, hogy jelöltjeit léptesse vissza.

Korrupció miatt vádat emeltek a brazil elnök ellen

Vádemelést nyújtott be a brazil Szövetségi Legfelsőbb Bírósághoz a regnáló államfő, Michel Temer ellen a brazil főügyész, Rodrigo Janot. Temer, aki tavaly augusztusban regnáló alelnökként örökölte meg az elnöki posztot az alkotmányos vádeljárásban költségvetési csalásban bűnösnek talált elődjétől, Dilma Roussefftől, az első brazil államfő, akit már elnöksége közben vád alá helyeznek.

Szeptemberben áll bíróság elé a csalással vádolt Simon Gábor

Szeptember 21-én kezdődik a titokzatos külföldi bankszámláival lebukott volt MSZP-elnökhelyettes Simon Gábor büntetőpere - tudta meg az Origo az egykori politikus ügyvédjétől. A jelenleg is lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Simon Gábor egyébként időközben befizetett 128 millió forintot a NAV-nak, így lehet, hogy nem is kell börtönbe mennie.

Súlyos büntetést kért az ügyész a szocialista képviselőre

Az ügyész perbeszédében öt évnél súlyosabb szabadságvesztést kért Hiszékeny Dezső korrupcióval vádolt szocialista politikusra, a védő pedig felmentést indítványozott szerdán a Fővárosi Törvényszéken.

Hiszékeny Dezső: Sérült kisujja miatt nem kérhetett 5 milliós csúszópénzt

Az ügyész perbeszédében öt évnél súlyosabb szabadságvesztést kért Hiszékeny Dezső korrupcióval vádolt szocialista politikusra, a védő pedig felmentést indítványozott szerdán a Fővárosi Törvényszéken.

Kétmilliárdnyi kenőpénzt fizethetett az Alstom a 2-es és a 4-es metróért

A brit nyomozó hatóság vádirata szerint az Alstom 2006–2007-ben 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzt juttatott két cégen keresztül a BKV-nak, hogy az Alstom nyerje a metrókocsitendert. Az ügyben Magyarországon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz hivatali vesztegetés gyanúja miatt. Az egyik cég a 2006-os Strabag-botrányból jól ismert bécsi Eurocontact, amin keresztül a konszern egyes magyar pártokat pénzadományokkal segített. Az Alstom egy Hagyó-ügyben tett tanúvallomás szerint már a nagykörúti villamostenderen is próbálkozott.

Valaki még hatalmasat bukhat a polgármester rejtélyes kenőpénze miatt

A vádirat szerint 5 millió forint kenőpénzt és egy személygépkocsit kapott Veres Margit, Balmazújváros fideszes támogatottságú, független polgármestere, mert jegyzőként 180 millió forint közpénzhez segített hozzá egy helyi vállalkozást. A pénzből azonban csak 450 ezret tartott meg magának. A per egyik tétje, hogy kiderül-e, az összeg valamelyik párt feketekasszájába került.

Jó pénzért vett bissau-guineai diplomata-útlevéllel úszta meg a börtönt a milliárdos áfacsaló

Bissau-guineai diplomata-útlevélére és diplomáciai mentességére hivatkozva menekült meg a börtönbüntetés kiszabása elől a jelenleg is Floridában nyaraló Farkas Attila, az az “üzletember”, akit egy másik ügyben az adóhatóság több mint kétmilliárd forintos áfacsalás gyanúsítottjaként tart számon – tudta meg a PestiSrácok.hu.
Találatok: [53]  Oldalak:   1 2 3 4 5 6   >  >>