Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Korrupció miatt lemondott a pakisztáni miniszterelnök
Lemondott pénteken Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök, miután a legfelsőbb bíróság aznap kihirdetett határozatában méltatlannak találta őt tisztsége betöltésére az ellene lefolytatott korrupciós ügyben, és lemondásra szólította fel - jelentette be a kormányfői hivatal.
Ennyit jelent az ember vagyonának pár év miniszterkedés
Közzétették Hende Csaba leköszönő honvédelmi miniszter záró vagyonnyilatkozatát. Megnéztük, hogy ő és a többi egykori miniszter mennyit tudott félretenni a kormánytagoknak járó fizetésből amíg posztjukon voltak.
Milyen éve volt Gyurcsánynak, Leisztingernek vagy Puch Lászlónak?
Gyurcsány Ferenc meglehetősen kiszolgáltatott az alumíniumiparnak, Kóka János egyelőre csak a veszteségeket halmozza informatikai vállalkozásaival, Veres Jánosnál és Puch Lászlónál pedig nem is látszik, miből tudnak valamit is a tejbe aprítani. Az ismertebb szocialista-liberális üzletemberek közül egyedül Leisztinger Tamás tartja még magát, igaz, ő közvetlenül nem merült el a politikában. A friss mérlegbeszámolók azt mutatják, néhány százmilliós osztalékot tavaly is hoztak a cégeik, de a csúcstól már messze vannak.
A civileket veszi célba a nemzeti korrupcióellenes program
Nyilvánosságra hozta a kormány az 2015 és 2018 közötti időszakra tervezett korrupcióellenes programját. A K-Monitor és a TASZ elemzése szerint tovább gyengült a kormány korrupcióellenes stratégiája: kikerült belőle a pártfinanszírozás és a közérdekű bejelentőket védő törvény reformja, illetve a parlamenti képviselők vagyonnyilatkozataival sem foglalkozik. De a civil szervezetekével igen.
Habony 48 millióval száll be új médiacégébe
Összesen 144 millió forintot fektetnek be médiacégükbe Habony Árpádék. Ebből 48 millió forintot a miniszterelnök tanácsadója áll. Az összeget a tervek szerint több részletben teszi be a társaságba, amelyet állítólag az új Fidesz-közeli médiabirodalom zászlóshajójának szánnak.
Kellemetlen kérdésben kell döntést hozniuk a felcsúti képviselőknek
Állampolgári bejelentés érkezett hozzájuk, hogy több ponton is gyanús Orbán Viktor barátjának, Mészáros Lőrincnek a vagyonnyilatkozata.
Lázár nem foglalkozik Habony pénzügyeivel
Érdekes megjegyzést tett Simicska Lajos és a Jobbik viszonyára is.
Az MSZP kikéri a Quaestor-vezér Orbánnak írt levelét
Az ellenzéki párt a a február 25-ei kormányülés szó szerinti jegyzőkönyvére és hangfelvételére is kíváncsi.
Már a kormány is tart attól, hogy baj lehet a korrupció miatt
Bár a kormány korrupcióellenes programja nagyobb részt csak kötelező gyakorlat, nem nehéz kiolvasni belőle a közelmúlt eseményeinek lenyomatát. A még véleményezhető tervezet konkrét intézkedéseket is ígér, igaz, erősen feltételes módban.
Az LMP átvilágítaná Andy Vajnát
A párt kezdeményezi Andy Vajna nemzetbiztonsági átvilágítását, mert az LMP szerint „elfogadhatatlan, hogy a terebélyes – többnyire offshore – céghálóhoz köthető üzletembert úgy nevezték ki kormánybiztosnak, hogy az általa esetlegesen jelentett biztonsági kockázatokat nem tartották szükségesnek megvizsgálni” -írják a közleményükben.