Lapok: |
|
Személyek: |
Találatok: [4] Oldalak: 1
Jóleshetett a kitüntetés az ügyésznek a fideszes polgármestertől, elsunyította a nyomozást a csalásgyanús ügyben
Vaskos dossziéval a hóna alatt érkezett sajtótájékoztatót tartani pénteken Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség elé Király József, a szocialisták helyi frakcióvezetője és a párt megyei elnöke, képviselő-jelöltje. Király József hosszú évek óta küzd azért, hogy az előző, még a fideszes Zombor Gábor vezette polgármesteri hivatal zűrös ügyeinek legyenek végre felelősei. Az ő feljelentése alapján emeltek vádat az önkormányzat sportcége, a KSE Kft. sikkasztása ügyében.
Fiktív nyomozás fiktív számlák után – Az ügyészség eltussolta az 54 milliós csalást
Kecskeméten fiktív marketingszámlákkal költségeztek le 54 millió forintnyi, utánpótlásnak szánt sportcélú céltámogatást. A feljelentőt az ügyészség arról tájékoztatta, hogy a támogatás elszámolása egy nagyobb ügyben már a vádirat részét képezi, ezért nincs ok a nyomozásra. Aztán kiderült, az eset mégsem szerepel a vádiratban. Mire Polt Péter azt válaszolta, hogy félreérthetően fogalmaztak, az esetet kivizsgálták, de nem találtak szabálytalanságot. Pedig az érintett szakágak vezetői nem tudnak semmiféle működési támogatásról, és ki sem hallgatták őket.
Fideszes arculattervezés – Százmilliók tűntek el Kecskemét sportcégéből
December 1-jén kezdődik a Szegedi Járásbíróságon a kecskeméti önkormányzat sportcégének korrupciós büntetőügye, amelyben hat személy ellen emeltek vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt. A cégből 452 millió forintot emeltek ki fiktív számlákon keresztül, a beszállítók pedig további 335 milliót követelnek. A Zombor Gábor polgármesterségének idejére visszanyúló homályos ügy főszereplője a politikai leszámolás áldozatává vált Vörösmarty Attila, a Fidesz korábbi helyi elnöke, frakcióvezetője.
A fideszes Voldemort Nagyúr és a pénzfalók – így lopnak uniós milliárdokat
A szokásos 50 helyett csak 10 százalékot tarthatott volna meg a megítélt uniós támogatásból egy szociális szövetkezetekből álló hálózat (azaz a pénz fele helyett 90 százalékát lopnák el menet közben), további kiadás a fideszes képviselőnek előre fizetendő ötmilliós „alkotmányos költség”. A korrupciós büntetőügyben feloldották néhány telefonbeszélgetés titkosítását, s ezekben, úgy tűnik, Lázár Jánosra, valamint helyettesére, Csepreghy Nándorra utalnak a biznisz résztvevői.
Mengyi Voldemort Roland
Balog Zoltán
Csepreghy Nándor
Köpeczi-Bócz Tamás
Lázár János
Mengyi Roland
Tállai András
Zombor Gábor
B.-A.-Z. megyei közgyűlés
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Kreatív Job Szövetkezet
Public Sector Consulting Kft.
hivatali visszaélés
hűtlen kezelés
magánokirat-hamisítás
Találatok: [4] Oldalak: 1