Már 800 milliárd forint felett jár a beruházás költsége, ami annyira megnehezíti a déli irányú vasúti fuvarozást, hogy félő, az elkészülte után sem áll helyre még a korábbi forgalom sem.
A napokban a Béla király út 20. számú ingatlanon beindultak a NER-közeli cégek buldózerei, hogy átfazonírozzanak egy nemrég még a közös állami vagyonhoz tartozó területet. Mit, hogyan és kinek herdált el az ország vezetése, és miért kattant rá a NER-elit a Svábhegyre? Jelentés egy elfoglalt magaslatról.
A rendőrséghez fordult a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a Vig Mórhoz vándorolt Lánchíd-pénzekkel kapcsolatban – értesült a Magyar Nemzet. Tényi sikkasztás miatt tett feljelentést azt követően, hogy a sajtóban megjelent, 900 millió forint került a Lánchíd felújítását végző cégtől az Amnesty-vezér sok száz milliós számlagyár működtetésével is gyanúsított testvérének magán- és ügyvédi letéti számlájára, amit több részletben, készpénzben fel is vettek.
„Az A-Híd Zrt.-nek nem kivitelezésre vonatkozó és nem kivitelezéshez kapcsolódó szerződése volt az eljárás alatt álló céggel, az nem kapcsolódott közbeszerzésen elnyert projekthez, így értelemszerűen a Lánchíd felújításához sem.
A szerződések teljesítését az A-Híd Zrt. felé igazolták, a kiállított számlák ellenértéke kizárólag az eljárás alatt álló cég számlájára került utalásra.
Külső cégek gazdálkodására, kapcsolatrendszerére és egyéb működésére a teljesítésen túl az A-Híd Zrt-nek semmilyen rálátása és ráhatása nincs.
Adatszolgáltatóként a hatósági eljárás egyéb részleteit (okát, résztvevőit, helyszíneit stb.) nem ismerjük, de mi is megdöbbenve olvassuk az arról szóló sajtóhíreket, így azt is, hogy a hatósági eljárással érintett cég az ATV-vel beszállítói kapcsolatban állva az ATV-nek is kárt okozott.
Hangsúlyozzuk, hogy az A-Híd Zrt. nem alanya a hatósági eljárásnak, csak a külső cégekkel kapcsolatos adatokat szolgáltatott a NAV felé.
A jogerős ítélettel szemben a Belügyminisztérium várhatóan a Kúriához fordul felülvizsgálatért, így tavasszal zárulhat le az ügy.
Látványvizsgálat igazolja: jóvátehetetlenül megváltozik a Hősök tere látképe, de egész Budapest panorámája is, ha 240 méter magas tornyokat húznak fel Rákosrendezőn. A Válasz Online elsőként közli a főváros által készíttetett vizsgálatok eredményét. Mindeközben olyan híreket is hallottunk, hogy ennél is nagyobb, 460 méter magas felhőkarcolót, Európa legnagyobb plázáját, 50 ezer lakást építene a területen a dubaji ingatlanfejlesztő a kormány segítségével. Minden jel arra mutat, hogy brutális léptékű, Budapest fejlődését kimondottan rossz irányban befolyásoló beruházás készül. A tárgyalások titokban zajlanak, sem a nyilvánosságot, sem a városvezetést nem vonják be érdemben. Legfeljebb a nemzetközi megállapodás szűkszavú utalásaiból következtethetünk – ami önmagában sem normális állapot.
A rendőrség vesztegetéssel gyanúsítja az osztályvezetőt, és a vele együttműködő gyógyszercégi orvoslátogatót.
A listán két makóit is találunk. A Makói Polgári Egyesület 8+10,8+11 millió forintot kapott az eddigi három pályázati körben, a legutóbbi összeget 2023 decemberében ítélték oda nekik. A székhelye a Béke utca 8. alatt található, az elnöke Tódor Éva Mária, az alelnök Kovács Sándor, ami elég sűrű név is lehet, de vélhetően a makói fideszes önkormányzati képviselőről van szó.
A Jobb Makóért Egyesület 2021-ben 8 milliót, ezúttal pedig 9 millió forintot kapott a VCA-ból. A székhely az Úri utca 6. 1./7 alatt van, az elnökük pedig Weszely Tamás, aki a volt önkormányzati képviselő, Véghseő Henriett Mária férje volt és a Makói Járási Hivatalt is vezette. Az egyesület állandó partnere a helyi Fidesznek.
A fideszes Sztojka Attila nevével korábban fémjelzett Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság 348 millió forintos keretösszegű pályázatot írt ki roma modellprogramok támogatására, ebből a tiszaroffi roma nemzetiségi önkormányzat 4,2 millió forintot nyert el, aminek egy részét disznóvágásra fordították.