Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Szálloda lehet egy budapesti gimnáziumból
Évfolyamok szűnhetnek meg a budapesti Veres Pálné Gimnáziumban, ugyanis egy ingatlanfejlesztő szeretne újabb darabot kihasítani az intézménynek otthont adó épületből.
Gyanúsított lett a volt honvédelmi miniszter
Az ügyészség Juhász Ferencet jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg.
Százmilliókat visznek el a fantomkórházak
Több mint egy tucat értékes, egykori fővárosi egészségügyi ingatlan áll kihasználatlanul, az eladásukból remélt milliárdos bevétel egyelőre álom. Közben az őrzésük évi több százmillió forintba kerül.
Gyanúsítottként hallgatták ki a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatóját
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda Kovács József ellen az atomerőmű gazdálkodásával kapcsolatban.
Pert vesztett Budai Gyula
Az elszámoltatási kormánybiztos megsértette a bábolnai MSZP-s polgármester jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.
Sukoró-ügy: az ÁSZ szerint sántít Oszkó vallomása
Az Állami Számvevőszék cáfolta a volt pénzügyminiszter állítását, miszerint nem foglalkoztak részletesen a telekcsere ügylettel.
Bíróság előtt a MÁV biztosító elnök-vezérigazgatója
Megkezdődött kedden a Fővárosi Bíróságon a MÁV Általános Biztosító Egyesület volt elnök-vezérigazgatójának büntetőpere. Százmilliós hűtlen kezeléssel és sikkasztással vádolják.
Kormányzati negyed: nem adott le jelentést a kormány
A parlament áprilisban arra kötelezte a kormányt, hogy június végéig számoljon be a kormányzati negyed projekt ráfordításairól, a kormány késve, és nem jelentést, hanem tájékoztatót terjesztett az Országgyűlés helyett a költségvetési, pénzügyi és számviteli bizottság elé - hangzott el kedden a bizottság ellenőrzési albizottságának ülésén.
Átvizsgálják a terézvárosi önkormányzati bérleti szerződéseket
Az önkormányzat pénzügyi bizottsága azt kezdeményezte, hogy vizsgálják felül Batiz András volt kormányszóvivő és RTL Klub-riporter lakáscseréjét. Verók István (MSZP) polgármester javaslatára viszont minden VI. kerületi önkormányzati bérlemény bérleti szerződését átvizsgálják a közeljövőben.
Előzetesben a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezetője
Megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését és előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjét csütörtökön.