Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Találatok: [7] Oldalak: 1
Minden forint jó helyre: 230 millió forintot ad az Ákosról szóló dokumentumfilmre a Nemzeti Filmintézet
Szinte hibátlan címmel – Ember maradj: Ákos –, a Nemzeti Filmintézet 228,515 millió forintos támogatásával készül dokumentumfilm Kovács Ákosról, amit majd 2025-ben mutathatnak be, írja az NFI közleménye. A filmet az a Kriskó László írja és rendezi, aki legutóbb az Aranybullán és a Most vagy soha! Petőfi-filmen dolgozott.
Magyar filmstúdió neve is felbukkan Szlovákia történetének legnagyobb korrupciós botrányában
Több mint tízmillió euró kenőzpénzt oszthattak szét a szlovák Agrárkifizető Ügynökségen (PPA) keresztül. Az Állattenyésztő-ügy az ország történetének legnagyobb korrupciós botránya, eddig 21 gyanúsítottja van. Az ügynökség korábbi vezetőjét februárban, 10 hónapnyi letartóztatás után, óvadék ellenében engedték szabadon a vizsgálati fogságból.
Filmforgatásokon vesztegettek meg közterület-felügyelőket, hogy ne kelljen fizetni a területhasználatért
Közterület-felügyelőket vesztegettek meg filmforgatásokon, de éttermektől és dohányboltoktól is fogadtak el pénzt a felügyelők, azért cserébe, hogy ne büntessék meg őket a terület illegális használata miatt, derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.
Az SZFE-kuratóriumi tag Lajos Tamás nagy napja: hat tévéfilmes és sorozatos pályázatára kapott állami támogatást
Szeptember 22-én már tartott az SZFE-válság, ezen a napon öt nyugat- és közép-európai ország rektori konferenciái közös nyilatkozatban vállaltak szolidaritást és szólították fel a magyar kormányt, hogy állítsa vissza az egyetem autonómiáját, de Lajos Tamás, az SZFE kuratóriumi tagja mégsem lehetett szomorú. Ezen a napon ült össze ugyanis a Nemzeti Filmintézet televíziós döntőbizottsága, hogy soros ülésén tévéfilmek és -sorozatok állami támogatásáról döntsön.
Kálomista-, és Habony-közeli cégek milliárdokért gyártanak műsorokat a közmédiának
Törvényi kötelezettsége az MTVA-nak nyilvánosságra hozni minden olyan szerződést, amelyet a közmédia 5 millió forint feletti értékben köt meg. Ezeket a szerződéseket a vagyonkezelő honlapján hozza nyilvánosságra egy időről időre aktualizált dokumentum részeként.
Halkó Gabriella
Kálomista Gábor
Kálomista Zsuzsanna
Koller István
Vas Imre
Apropó Média Kft.
HD TV Kft.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA)
Megafilm Service Műsorgyártó és Szolgáltató Kft.
Popular Média Kft.
Stratcomm Kft.
Timelapse Kft.
Trisó Kft.
TV COM Kft.
Új Média és Teletext Kft.
klientúra
média
műsor / filmgyártás
Újabb filmalapos filmben kapott munkát Vajna Tímea cége
A második államilag finanszírozott film elkészítésében vehet részt a filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna felesége, Vajna Tímea.
Az RTL Klub számolt be arról, hogy Vajna cége a Pappa Pia, majd' egymilliárd forintnyi közpénzzel megtámogatott produkcióhoz keres szereplőket, azaz a casting munkát végezheti.
Andy Vajna érdekeltsége forgalmazza az Andy Vajna által támogatott filmeket
Nemcsak a kaszinóüzletben érdekelt Andy Vajna, a magyar kormány filmügyi kormánybiztosa. Cégjegyzéki kimutatás bizonyítja, hogy továbbra is érdekelt egykori filmforgalmazó cégében, az Intercomban.
Találatok: [7] Oldalak: 1