Lapok: |
|
Személyek: |
Varga Mihály
Találatok: [3] Oldalak: 1
A sámándobra már több mint 4 milliárd forint ment el
Varga Mihály augusztusban – Hadházy Ákosra célozgatva – arról számolt be, hogy már majdnem felépült Karcagon a sámándob, ami a 2015-ös milánói világkiállításon volt a magyar pavilon.
Kun-Mediátor Marcsi hatmilliárdot forintot változtatott köddé
Vádat emelt az Jász-Kiskun megyei ügyészség a Karcag város megtakarítóit kifosztó piramisjátékot szervező Dobrai Sándorné "Kun-Mediátor" Marcsikával szemben, akit tavaly decemberben toloncoltak haza regényes búvóhelyéről, a közép-amerikai Belizeből. A nagy Kun-Mediátor svindliről itt írtunk a botrány kirobbanása idején.
Kormányközeli magyar üzletember és egy korábbi EU-biztos is előkerül az újabb offshore-aktában
Néhány hónappal a Panama-iratok után újabb offshore-céges adattömeg szivárgott ki, amelyben szintén feltűnnek magyar kötődésű szereplők.
Több mint 175 ezer bahamai cégről kerültek ki adatok, köztük egy olyan társaságról, amelynek éveken át a szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező nagyvállalkozó, Horváth László volt a vezetője. A cég ebben az időszakban, a 2000-es évek első felében üzleti viszonyban állt az egyik legnagyobb magyar állami vállalattal, a MÁV-val is.
Találatok: [3] Oldalak: 1