Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Találatok: [9] Oldalak: 1
Az Orbán-rendszer csúcsvállalatának titkai
2021 közepén egy szokatlan találkozó helyszíne volt a londoni magyar nagykövetség halványsárga épülete, amely a brit főváros egyik előkelő negyedében, a Buckingham-palotától mintegy negyedórányi sétára található.
A 4iG magyar informatikai cég már hónapok óta próbálkozott az Invitech nevű magyarországi távközlési vállalat felvásárlásával, de az egyeztetések elakadtak. Az Invitech tulajdonosainak – egy főként kínai állami pénzből működő befektetési alapnak – a képviselői jóval magasabb árat kértek a cégért, mint amennyit a 4iG ajánlott. Ráadásul az sem volt egyértelmű, hogy az akkor még kisebb piaci szereplőnek számító és komoly távközlési tapasztalattal nem rendelkező magyar cég képes lesz-e előteremteni a mintegy százmilliárd forintos vételárat.
A Vodafone felvásárlása
Fauszt Zoltán
Jászai Gellért
Leisztinger Tamás
Mészáros Lőrinc
Orbán Viktor
Palkovics László
Pintér Sándor
Rogán Antal
Simicska Lajos
Tasnádi László
4iG Nyrt.
Antenna Hungária Zrt.
Digitális Kormányzati Ügynökség
Gazdasági Versenyhivatal (GVH)
Hunguest Hotels Zrt.
IG COM Magántőkealap
Invitech ICT Kft.
Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.
Magyar Telekom Nyrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
MPVI Mobil Zrt.
Opus Global Nyrt.
Rheinmetall AG
SCD Group
SDA Informatika Zrt.
adósság
állami/önkormányzati szerződések
diplomácia
engedély
fegyver - hadiipar
háttér
hitelezés
informatika
klientúra
közbeszerzés
NER HOTEL
pályázat
támogatás
távközlés / telekommunikáció
tőkealap
túlárazás / pénznyelő
Versenytorzító hagyományt folytat a kormány a nemzetstratégiai jelentőségű Vodafone-felvásárlással
Közel egy évtizede teremtette meg magának a lehetőséget az Orbán-kabinet arra, hogy közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítsen át sok milliárd forint értékű céges tranzakciókat, kizárva így az ügyletek vizsgálatából a Gazdasági Versenyhivatalt.
A Vodafone felvásárlása
Jászai Gellért
Koszorús László
Mészáros Lőrinc
Orbán Viktor
Szalay-Bobrovniczky Kristóf
4iG Nyrt.
Antenna Hungária Zrt.
Budapest Bank Zrt.
Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.
DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.
Digitális Kormányzati Ügynökség
Dunakeszi Járműjavító Kft.
Forgács Intézet Egészségügyi és Szolgáltató Kft.
Gazdasági Versenyhivatal (GVH)
Kaáli Ambuláns Nőgyógyászati Intézet Kft.
Kaáli REK Reprodukciós Központ Kft.
Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA)
Magyar Bankholding Zrt.
Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) Zrt.
Magyar Takarék Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Mátrai Erőmű Zrt.
NKM Nemzeti Közművek Zrt.
Országos Dohányboltellátó Kft.
Pannon Reprodukciós Intézet Kft.
Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft.
Sterilitas Egészségügyi Ellátó Kft.
Várandós Egészségügyi Szolgáltató Kft.
Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.
Yettel Magyarország Zrt.
államosítás
bankok - pénzintézetek
dohányipar
egészségügy
energia
hatalomkoncentráció
háttér
hitelezés
informatika
ingatlan
jármű / gépgyártás
jogalkotás
klientúra
közbeszerzés
média
támogatás
távközlés / telekommunikáció
versenyfelügyeleti eljárás (GVH)
versenykorlátozás - kartell
Európa
Magyarország
Oroszország
A visszautasíthatatlan ajánlattól a különadókig – így államosít Orbán, a Vodafone a legutóbbi zsákmány
A Vodafone megszerzése egy jól ismert taktika része az Orbán-kormány részéről, ahol sokféle eszközt bevetnek az állami, de legalábbis kormányközeli tulajdon erősítésére. Van, amikor az állam üzleti szereplőként jelenik meg, ha magyar kézbe szeretne adni egy üzletágat, máskor inkább a törvényekkel teremt olyan helyzetet, hogy nagyon ne lehessen más végeredmény, mint amit szeretne. És persze van, amikor meghúzódik a háttérben, hozzá közel álló piaci szereplőkre bízva az elvileg független üzleti döntéseket.
A Vodafone felvásárlása
Jászai Gellért
Matolcsy Ádám
Mészáros Lőrinc
Orbán Viktor
Tiborcz István
4iG Nyrt.
Budapest Bank Zrt.
Fidesz
Gránit Bank
Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA)
Magyar Bankholding Zrt.
Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Mediaworks Hungary Zrt.
MPVI Mobil Zrt.
Opimus Group Nyrt.
Opimus Press Zrt.
Opus Global Nyrt.
Takarékbank Zrt.
TV2 Média Csoport Zrt.
Vodafone Europe BV
Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.
adó
államosítás
bankok - pénzintézetek
energia
háttér
jogalkotás
kereskedelem
klientúra
közbeszerzés
média
rokonok
támogatás
távközlés / telekommunikáció
Távközlési szuperholding: egyelőre nincs benne az állam kritikus hálózata, de a harc még nem zárult le
Informatikai rendszer mindenhez kell, választásokhoz, villamosenergia-hálózathoz, katasztrófavédelemhez, egészségügyhöz, nemzetbiztonsághoz. A 4iG most többségi tulajdont szerezhet az Antenna Hungáriában. De vajon mi lesz az úgynevezett kritikus infrastruktúrával, az is fokozatosan magánkezekbe kerülhet? Február 22. óta tudjuk, hogy a tőzsdén jegyzett 4iG Nyrt. többségbe kerülhet az állami Antenna Hungáriában.
Jászai Gellért
Rogán Antal
4iG Nyrt.
AH NET Távközlési Szolgáltató Zrt.
Antenna Hungária Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Magyarország Kormánya
MVM NET Adatközpont Kft.
MVM Net Zrt.
Nemzeti Adatközpont Kft.
Rheinmetall AG
informatika
közmű
távközlés / telekommunikáció
vagyonátadás / közérdekű alapítvány
Göd
Magyarország
Pest megye
Az orosz milliárdosoknak is kulcsfontosságú, hogy Magyarország legyen Putyin trójai falova
Az üzleti életben is egyre erősebb orosz–magyar szövetségek egyengetik a hatalom birtokosainak bebetonozását.
Letelepedési kötvény-biznisz
Alekszej Szagal
Habony Árpád
Iszkandar Mahmudov
Konsztantyin Malofejev
Orbán Viktor
Szalay-Bobrovniczky Kristóf
Szergej Roldugin
Tiborcz István
4iG Nyrt.
Arnest Group
DIGI Infrastruktúra Zrt.
Gazprom
Hunent Zrt.
Invitel Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Nemzetközi Beruházási Bank
Nord Stream AG
Swedbank
Szántód BalaLand Family Kft.
Transmashholding Hungary Kft.
diplomácia
háttér
hitelezés
jármű / gépgyártás
klientúra
offshore
repülőtér / légügy
szerencsejáték
távközlés / telekommunikáció
választások - népszavazás
Afrika
Ázsia
Egyiptom
Európa
Kína
Magyarország
Németország
Oroszország
Milliárdokat kapott a kormánytól, mégis öt éve befejezetlenül áll Gödön a kormányzati adatközpont épülete
Bár tavaly tavasszal elvileg újraindult az évekkel ezelőtt félbehagyott gödi adatközpont építése, valójában csak az újabb engedélyek kiadásáig jutott el a folyamat. A beruházás kapcsán a 2022-es költségvetési tervben is csupán annyi szerepel, hogy a félkész ingatlan megóvásáról és őrzéséről 52 millióért gondoskodik a kormány. Az elmúlt években megjelenő, a gödi létesítmény előkészítéséről szóló kormánydöntések viszont további milliárdos összegeket rendeltek a projekthez, amelyekből NER-közeli cégek is profitáltak.
Jászai Gellért
4iG Nyrt.
BMSK (Beruházási Műszaki Fejlesztési Sportüzemeltetési) Zrt.
Kormányzati Adatközpont
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Óbuda Építész Stúdió Kft.
Óbuda-Újlak Zrt.
ZÁÉV Zrt.
2014-2020-as uniós ciklus
állami/önkormányzati szerződések
építőipar
gazdálkodás
informatika
ingatlan
klientúra
közbeszerzés
közigazgatás
távközlés / telekommunikáció
tiltott állami támogatás
Göd
Pest megye
Itt a lista, hogy kik nem jutottak pénzhez a jegybank kötvényprogramjából, Tiborczék is köztük vannak
Eddig csak azt lehetett tudni, hogy a NER-től sok tízmilliárd forint értékben vásárolt a jegybank kötvényeket, a Transparency International Magyarország viszont kiperelte azoknak a cégeknek a listáját is, amelyek bár regisztráltak, végül mégsem jutottak pénzhez. Köztük van Tiborcz István BDPST-je, Garancsi István két társasága, ahogy a TV2 is.
Kisfaludy-program
Csányi Sándor
Erdei Bálint
Garancsi István
Hernádi Zsolt
Homlok Zsolt
Jászai Gellért
Mészáros Lőrinc
Paár Attila
Rogán Antal
Szíjj László
Szivek Norbert
4iG Nyrt.
Appeninn Holding Nyrt.
B+N Referencia Kft.
Baromfi-Coop Kft.
BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.
CD Hungary Zrt.
Dorottya Investment Zrt.
Duna Aszfalt Zrt.
GaranSec Zrt.
HELL ENERGY Kft.
Lexan Holding Zrt.
Magyar Építő Zrt.
Magyar Nemzeti Bank (MNB)
Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Market Építő Zrt.
Opus Global Nyrt.
Opus Tigáz Gázhálózati Zrt.
Redwood Holding
Rockwood Ingatlan Kft.
Szinva 2001 Kft.
Vasútvill Vasútvillamosító Kft.
bankok - pénzintézetek
hitelezés
klientúra
A járvány alatt a harmadával nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona, Mészáros Lőrinc egy év alatt 185 milliárddal
Összesen 669 milliárd forinttal növelte a vagyonát Magyarország 10 leggazdagabb vállalkozója, miközben a koronavírus odavágott a világ gazdaságának.
Balázs Attila
Csányi Sándor
Gál Miklós
Hernádi Zsolt
Jászai Gellért
Keszthelyi Erik
Mészáros Lőrinc
Nyerges Zsolt
Sánta János
Simicska Lajos
Tiborcz István
Vida József
4iG Nyrt.
Bayer Construct Zrt.
Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt.
Digitális Kormányzati Ügynökség
Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.
Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.
Magyar Bankholding Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Mátrai Erőmű Zrt.
Opus Global Nyrt.
Országos Dohányboltellátó Kft.
klientúra
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Baljós árnyak a magyar Microsoftnál
Nemrég váratlanul felállt székéből a magyar Microsoft ügyvezetője. Nem ez az első baljós árny a vállalatnál: fél éve elcsapták állami viszonteladóikat, két volt vezetőjük kormányzati mentőövet kapott, és a hírek szerint az amerikai hatóságok is vizsgálódnak az ügyben.
Microsoft magyar állami beszállítói
Microsoft magyar állami beszállítói
Papp István
Sagyibó Viktor
Tiborcz István
Tiborcz Péter
4iG Nyrt.
Budapest Főváros Önkormányzata
Euro One Számítástechnikai Zrt.
EuroOne Zrt.
HCS Experts Kft.
Humansoft Kft.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Mavir Zrt.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)
RacioNet Zrt.
Tief Terra Építőipari Kft.
állami / önkormányzati vállalat
foglalkoztatás
forgóajtó
informatika
közbeszerzés
Találatok: [9] Oldalak: 1