Intézmények: |
Kapcsolódó szervezetek: |
Személyek: |
Mészáros Lőrinc
A Mészáros birodalom körül keringő informatikai cég is részt vesz a BKV rendszerének üzemeltetésében
A 4iG, a Sys IT Services Kft. nevesített alvállalkozójaként részt vesz a BKV informatikai rendszerének hosszú távú üzemeltetésében, a magyar IT-nagyvállalat 5+5 évre nyújt szolgáltatásokat a közlekedési társaságnak másik alvállalkozóval, a T-Systems Magyarország Zrt.-vel közösen - közölte az 4iG kedden az MTI-vel.
2,7 milliárd forintos állami megrendelést kapott a Mészáros-közeli 4iG
Egy, az MVM-csoporthoz tartozó cégnek kell majd irodai eszközöket beszerezniük és szervizelniük, két éven át.
Óriási dohányt szakított Lázár János ismerőse az állami monopóliummal
Indulása óta 6 milliárd forint osztalékot termelt tulajdonosainak, elsősorban Sánta János hódmezővásárhelyi vállalkozónak az állami dohánykereskedelmi monopólium. Az államhoz eközben koncessziós díjból és nyereségadóból együtt 1,3 milliárd folyt be. A monopólium tulajdonosai ráadásul a dohánykövetési rendszerrel kapcsolatos kiadásaikra is százmilliókat vettek ki.
Dohányboltellátó mutyi
Lázár János
Mészáros Lőrinc
Sánta János István
Sánta János József
4iG Nyrt.
BAT Pécsi Dohánygyár Kft.
Continental Dohányipari Zrt.
Közbeszerzési Hatóság
Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN Zrt.)
Országos Dohányboltellátó Kft.
Tabán Trafik Zrt.
Tradis Kft.
Ventas Coffee Kft.
bennfentes kereskedelem
dohányipar
infografika
klientúra
koncesszió
közbeszerzés
túlárazás / pénznyelő
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Jászai Gellért irányító befolyást szerzett a 4iG-ben
Mészáros Lőrinc több részvényt is átadott Jászai Gellértnek a 4iG-ben.
Újabb milliárdos bizniszt hozott tető alá Mészáros informatikai cége
A 4iG Nyrt. és a NISZ Nemzeti Infókommunikációs Szolgáltató Zrt. között 2019. május 21-én nettó 1,297 milliárd forintos értékű szerződés került aláírásra - derül ki a társaság BÉT-en megjelent közleményéből.
1700 százalékkal (!) ugrott meg a Mészáros-közeli informatikai cég üzleti eredménye
A működési hatékonyság növelését követően a 4iG Nyrt. a nagyvállalati, valamint az állami szektor beszállítójaként egyre eredményesebben lép fel az informatikai piacon, írja a cég a friss közleményében. a 4iG IFRS szerinti konszolidált értékesítési árbevétele 4,9 milliárd Ft volt, ami 56 százalékkal nagyobb 2018 első negyedévénél. A vállalat első negyedéves adózott eredménye 280 millió forint lett szemben a tavalyi hasonló időszakban elszenvedett 106 millió forintos veszteséggel. A vállalatcsoport üzleti eredményessége (EBITDA) 2019. március 31-ig 483 millió Ft. 2019. I. negyedéves tőzsdei átlagára (3044 forint) közel 1316 százalékkal magasabb, mint a 2018-as első negyedévi átlagár. A 4ig tavaly került Mészáros Lőrinchez. Három veszteséges év után 2018 végül 14 milliárdos árbevételt hozott nekik, idén pedig már elnyertek egy kórházfejlesztési tendert, 690 millió forintért, a hónap elején pedig egy 4,4 milliárdos iskolafejlesztési munka esett be nekik.
Amihez nyúl, abból arany lesz: 1789 százalékkal növelte profitját Mészáros IT-cége
Lesz az még több is.
4,4 milliárdért szállíthat interaktív táblákat iskolákba Mészáros cége
A 4iG szeptemberig teljesíti a megbízást. A pénz az Európai Uniótól jön. Több mint 2000 magyarországi iskolába szállíthat interaktív táblákat a 4iG Nyrt., miután a Klebelsberg Központ pályázatán a tőzsdei társaság tette a legkedvezőbb, nettó 4,4 milliárd forintos ajánlatot - közölte a cég az MTI-vel. A táblákon túl 1400 darab fali konzol és 1605 darab hordozható állvány beszerzése és helyszíni beüzemelése is feladat. A 4iG Nyrt. nettó 4 milliárd 390,5 millió forintért vállalta a műszaki eszközök és kapcsolódó dokumentumaik, kiegészítőik 90 napon belül történő beszerzését, leszállítását, valamint helyszíni felszerelését, üzembe helyezését és átadását. Emellett a társaság a beüzemelést követően elektronikus távoktatásban minimum 30 órás akkreditált képzést biztosít az eszközöket használó pedagógusoknak.
Mészáros Lőrinc épp most nyert meg egy 4 milliárdos informatikai tendert
Amikor 2018 júniusában Mészáros Lőrinc megvásárolta a 4iG informatikai céget, a cég részvényei 1000 százalékkal drágultak meg, mivel Orbán bizalmasának nevét mindenki garanciának tartotta arra, hogy hamarosan özönleni kezdenek a zsíros állami megrendelések. És valóban így is lett: februárban leesett egy 900 milliós megbízás a MÁV-tól, május első napjaiban pedig a 4iG az Egészséges Budapest Program „teljes szerverközpontok összeállítására, beüzemelésére és kiterjesztett garanciális kiszolgálására” kiírt, 689 millió forint+áfa értékű központosított közbeszerzési eljárását nyerte meg. Szerdán azután a cég megnyerte, a harmadik, minden eddiginél nagyobb tenderét: KLEBELSBERG KÖZPONT MEGBÍZÁSÁBÓL TÖBB MINT 2000 MAGYARORSZÁGI ISKOLÁBA SZÁLLÍTHAT INTERAKTÍV TÁBLÁKAT, MIUTÁN A PÁLYÁZATÁN ELNYERTÉK A TENDERT NETTÓ 4,4 MILLIÁRD FORINTOS AJÁNLATUKKAL.