A fővárosi projektek esetében már megszokott költségnövekedés a Margit hidat sem kerülte el, ám az, hogy a híd rekonstrukciója az eredetileg becsült összeg duplájába került, még a költségtúllépésben tapasztalt várospolitikusokat is meglepte. Hogy szállt el így a hídfelújítás ára?
Lezárta a nyomozást a rendőrség a Margit híd ügyében, mert mint megállapították, a kartellgyanú "nem valósult meg". A felújítást végző konzorcium két tagját (illetve az egyik elődjét) jelenleg is több százmillió forintra perli a megrendelő fővárosi önkormányzat egy korábbi kartellezéssel okozott kár miatt. Hűtlen kezelés miatt még folyik a nyomozás.
Mivel a Margit híd felújításának kivitelezője, az Mh 2009 Konzorcium az előírt 15 napon belül nem válaszolt hivatalos adatigénylésünkre, az Index képviseletében a Társaság a Szabadságjogokért jövő héten benyújtja a keresetet a konzorcium ellen a kért adatok nyilvánosságra hozataláért.
Kifizette a Margit híd felújításának 2,1 milliárd forintos 2. negyedéves részszámláját a fővárosi önkormányzat. Az önkormányzatnak kiadott teljesítési igazolás 18 tételre bontja le az elvégzett munkákat.
Előbb a legolcsóbb, majd egy új eljárásban a legdrágább ajánlat nyerte az M0-ás újabb szakaszának megépítését. Zajlik a jogi csata, és uniós pénzek is elúszhatnak.