language

Akták:

A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései highlight_off

Lapok:

HVG360 highlight_off

A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései

A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései

2020 tavaszán, a koronavírus első hullámának idején, döntően a közbeszerzési törvény eljárásai alól mentesítve a Külügyminisztérium és más állami intézmények összesen 16 863 darab lélegeztetőgépet vásároltak Magyarországnak. A gépek átlagára 57 106 euró volt (akkori árfolyamon 20,1 milló forint), így összesen több, mint 300 milliárd forintba kerültek. Ez az állami kórházellátó beszerzéseihez képest kétszeres átlagár. 

A Direkt36 által összegyűjtött adatok alapján EU-s viszonylatban Magyarország kötötte a legrosszabb üzletet és fizette a legmagasabb kilogrammonkénti egységárat a Kínából érkező lélegeztetőgépekért. 2020 áprilisában például Olaszországnál több mint tízszer, Németországnál pedig ötvenszer magasabb egységárat fizettünk. A megvásárolt mennyiség emellett jelentősen meghaladta a szakértők legrosszabb forgatókönyve szerint szükséges mennyiséget ez körülbelül 8000 gépet jelentett volna. Mint kiderült, a  nagyságrendekkel több gép működtetéséhez ráadásul nem is volt elegendő képesített egészségügyi személyzet. A beszerzett 16 ezer gépből így a külföldre ajándékozott gépeken felül 13 ezer raktárban áll.

A Külügyminisztérium legnagyobb volumenű és egyben legdrágább beszállítója a maláj GR Technologiesvolt – tőlük 6258 gépet vásárolt a kormány 28,4 millió forintos átlagáron. A beszállítók között több NER-közeli cég is feltűnt. Az ügy legnagyobb hazai nyertese a Fourcardinal Tanácsadó Kft. (illetve a mögötte álló SRF Silk Road Fund Holding Zrt.) mely lélegeztetőgépek beszerzése kapcsán aláírt 17 milliárd forintos szerződése mellett 33 milliárd forint értékű betegmonitor- és infúzióspumpa-beszerzést is megnyert a minisztériumtól. Emellett a Válasz Online összefonódásokat talált a Fourcardinal és a 55 milliárdos vakcinabeszerzéssel megbízott, és átláthatatlan tulajdonosi szerkezettel rendelkező Danubia Pharma Kft. között, mégpedig a kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező Szeverényi Márk személyében. 2022-ben a közpénzes megbízásokból milliárdos profitot termelő Fourcardinalt és Silk Road Fund Zrt-t is megszüntették

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [19]  Oldalak:   <<  <  1 2

100%-os haszonkulccsal szállították a Covid-teszteket a kórházaknak

A Steriflow Kft.-ről eddig is lehetett tudni, hogy közel áll az állami megrendelőkhöz, de ez az eredmény magáért beszél.

Kamu számlák, valódi tízmilliárdok, kormánybarát haszonlesők – a lélegeztetőgép-biznisz háttere

Kis profilváltás, nagy profit. A járványban gyakori, hogy korábban mással foglalkozó, ám a tűzhöz közeli cégek hirtelen gigászi állami megbízásokat kapnak egészségügyi eszközök beszerzésére.

Nem jött be a thai masszázs, az állami Covid-tesztekből viszont milliárdokat kaszáltak

A járvány újabb vámszedői bukkantak fel az egészségügyi beszerzésekben: a Fideszhez közel álló üzleti körök ráeszméltek, hogy a kormány lagymatag tesztelési gyakorlata ellenére is nagyon nagy pénz van a gyorstesztekben.

Horror összegeket fizet a kormány a több ezer nem használt lélegeztetőgép tárolására

Havi nagyjából kilencvenmillió forintba kerül a kormány által tavaly felesleges mennyiségben összevásárolt lélegeztetőgépek raktározása

Közpénzmilliárdokat kaszálhatnak a kínai vakcinaimport NER-barát vámszedői

Jól ismert üzleti kalandor köre gazdagodhat azon, hogy Magyarország igencsak drágán vásárol kínai vakcinát. Újra feltűnt a lélegeztetőgép-botrány főszereplője is.

Hetek alatt lett milliárdos forgalmú lélegeztetőgép-szerviz egy nulláról induló cég

A lélegeztetőgépek beszerzéséhez hasonlóan hatalmas üzlet üzembe helyezni azokat. A Külügyminisztérium megrendelésén nem több tucat, hanem csak két vállalkozás osztozott, meglehetősen furcsán. Az eszközök beüzemeléséről szóló szerződésekből az is kiderült, hogy Szijjártó Péter tárcája nemcsak irracionális mennyiségű lélegeztetőgépet vett feleslegesen százmilliárdokért, hanem a beérkezettek közül szintén észszerűtlenül sokat bontatott fel, nézetett át és raktároztat közülük – további súlyos milliárdokért.

A 17 milliárdos lélegeztetőgép-biznisz elnyerője kutatásba fektet

A volt külügyi államtitkár, jelenleg Mediaworks-vezér Szabó László rokonai más üzletekben is fantáziát látnak. Máris pörgetik tovább a pénzüket a lélegeztetőgépek beszerzői: a volt külügyi államtitkár, jelenleg Mediaworks-vezér Szabó László rokonai kutatás-fejlesztésbe fognak.

Megszereztük a listát – így költött el baráti cégeknél tízmilliárdokat a külügy lélegeztetőgépekre

Több hónapnyi levelezés, majd a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalhoz érkezett bejelentés után a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kiadta lapunknak a lélegeztetőgépek vásárlásával kapcsolatos szerződések mellékleteit, amelyekből kiderül, kitől mennyi eszközt vett és mennyiért. A legtöbb pénzt egy olyan cégnél költötték el, amely Orbán Viktor egyik főtanácsadójának köréhez köthető, a legszembetűnőbb pedig az árak közötti összevisszaság: egyetlen olyan azonos típusú gép sincs, amelyet az egyes beszállítók ugyanannyiért adtak el a KKM-nek.

Udvari beszerzők szakíthattak nagyot a lélegeztetőgépes gigabiznisz 300 milliárdjából

Az hozhatott be Magyarországra lélegeztetőgépnek nevezett szerkezetet, akinek voltak kapcsolatai a kormánnyal, és azt mondta, hogy képes az üzletkötésre. Így nem csoda, hogy a járvány idején amúgy is drágább és sokszor használhatatlan eszközök három-négyszeres áron jutottak el – egyelőre a raktárakba.
Találatok: [19]  Oldalak:   <<  <  1 2