Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Szinte titokban kapott duplaannyi időt döntések eltitkolására a kormány, és mással is trükközhet
Az év elejétől hatályos, fű alatt végrehajtott jogi változtatásokkal a kormány célja, hogy a közvélemény nehezebben ismerjen meg közérdekű adatokat, pénzköltéseket. Emellett jön egy újabb szigorítás, amellyel egyes döntéseit tíz helyett húsz évig titkolhatja a kabinet.
A Külügyminisztérium lélegeztetőgép-beszerzései
Nagy Márton
Szijjártó Péter
Belügyminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
Külgazdasági és Külügyminisztérium
Magyarország Kormánya
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ)
Transparency International Magyarország
adatigénylés
állami/önkormányzati szerződések
átláthatóság
bíróság
egészségügy
jogalkotás
közadat
közigazgatás hallgatása
BYD kínai elektromosautó-gyár: Csányin kívül még senki sem adta el a földjét Szegednek
Régészetre, műszaki tanácsadásra, talajvédelmi tervre már költött a város, földeladásra viszont eddig csak a Pick Szeged Zrt. állt rá. Ahogy megírtuk, Szeged közel 90 millió forintos hektáronkénti árat fizet Csányi Sándor OTP-vezér földjeiért, miközben szántókért sajtóhírek szerint mindössze 3-4 milliót kínál.
Néhány fidelitasos megmutatta, hogyan kell a NER-ben sokmilliárdos cégbirodalmat építeni
Milliárdos állami támogatások és megrendelések egyengették a Fidelitas egy maroknyi csapatának útját, hogy hat év alatt a nulláról építsen fel egy nagy vállalatcsoportot, háttérben a legfelsőbb politikai körökből érkező mentorokkal.
Áder János
Ihász Attila Zsolt
Mészáros Lőrinc
Mihalovics Péter
Navracsics Tibor
Palkovics László
Seszták Miklós
Szivek Norbert
Takács Szabolcs
Tiborcz István
Tóth Gábor Szilárd
Vagács András
Vermes Gábor
A Városi Nyilvánosságért Alapítvány
Bakony-Balaton Média Kft.
Budapesti Műszaki Egyetem
Editus Befektetési Alapkezelő Zrt.
Energiaügyi Minisztérium
Építési és Közlekedési Minisztérium
Fidelitas Ifjúsági Egyesület
Fidesz
Gardens Property 2023 Kft.
Greenhall Center Kft.
Greenhall Zártkörű Ingatlan Befektetési Alap
Ideona E-Storage Kft.
Ideona Zrt.
Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM)
Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány
Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM)
Lake Park Hotel Kft.
Lexan Holding Zrt.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyarország Kormánya
Márvány Vagyonkezelő Alapítvány
MÁV Zrt.
MBH Bank Nyrt.
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)
Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.
Pannon Egyetem
Pannon Információbiztonsági Központ (PIK)
Pannon Térség Fejlesztéséért Nonprofit Kft.
Széchenyi István Egyetemért Alapítvány
VEHIR.HU
VEMÉV-SZER Kft.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
Veszprém Vármegyei Kormányhivatal
adatigénylés
állami/önkormányzati szerződések
átláthatóság
energia
építőipar
EU
hitelezés
ingatlan
klientúra
média
NER HOTEL
önkormányzat
rokonok
támogatás
Budapest
Öskü
Pest megye
Törökbálint
Veszprém
Veszprém megye
Kétkerületnyi területen terveznek titokzatos beruházást Budapesten
Szeptember 14-én jelent meg egy kormányhatározat arról, hogy Soroksár és Gyál területén termőföldeket, szántókat, legelőket és erdőket jelölt ki a kormány beruházási célterületnek. Az összesen közel 100 helyrajzi számon lévő terület csak Budapesten 500 hektárnyi, tehát a kormány két kisebb fővárosi kerületnyi területen képzel el valamilyen beruházást. A Kormányzati Tájékoztatási Központ és az építési minisztérium Telexnek küldött válaszaiból annyi derül ki, hogy valamilyen ingatlanfejlesztést terveznek, de vegyianyag-elosztó nem lesz. A helyi fideszes polgármesterek semmit sem árulnak el, bővebb információk hiányában a helyi ellenzék és a természetvédők is csak a fejüket kapkodják egy akkora léptékű fejlesztés tervét látva, ami nemcsak Budapesten, hanem az egész országban is példátlan lenne.
Tíz éve lezárta a főteret az egyház, a kalocsaiak hiába várják a beígért elkerülőt, még kiviteli terv sincs
Lassan két éve, hogy a kormány elvette Kalocsától a főteret és száz évre ingyen a kalocsai érsekség kezébe adta. Akkor a fideszes polgármester és az egyház arról beszélt, a főtéren zajló egyházi munkálatok miatt rég lezárt utak helyett lesz alternatíva, épül elkerülő. Közadatigénylésünk viszont azt mutatja, a választásokig nem lesz út, mivel még azt sem tudják, mibe kerülne. Közben az egyházi beruházást a gaz veri fel, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye nem válaszol kérdéseinkre.
Kipróbáltuk az ombudsman intézményét klímaügyben, és nem működött
2019 decemberében Bakos Gábor és én magánszemélyekként, a TASZ jogi segítségével panaszt tettünk az ombudsmannál, amiért a kormány egy teljesen komolytalan társadalmi konzultációt tartott a 2050-ig szóló klímastratégiáról. Beadványunkra most, három és fél év elteltével kaptunk választ dr. Bándi Gyulától, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettestől. Négy oldalas fogalmazásában lényegében arról tájékoztat, hogy az általunk kért vizsgálatot ugyan nem folytatta le, de tervezi egy kiadvány elkészítését társadalmi részvétel témájában.
Nem akarja megmutatni a trieszti „kikötő” hatástanulmányát a kormány
2020 végén a magyar kormány területet és üzemeltetési jogot vett az olaszországi város tengerpartján nagyjából 10 milliárd forintért. A helyszínen azóta se történt semmi, de a projektre 2019-ben létrehozott állami cég azóta is nyeli a közpénzt. A kormány kikötőnek hívja a megvásárolt ingatlant, de valójában egy volt olajfinomítóról van szó, amiből legalább 65 milliárd forintért csinálnának konténerhajók fogadására alkalmas teherkikötőt. A megvalósíthatósági tanulmányt azonban csak az ipartelep megvásárlása után rendelték meg, és bár 160 millió forint közpénzbe került, nem akarják nyilvánosságra hozni.
Adria Port Zrt.
Lawand Mérnöki Iroda kft.
Magyarország Kormánya
Oppenheim Ügyvédi Iroda
PriceWaterhouseCoopers Magyarország Kft.
adatigénylés
állami / önkormányzati vállalat
állami/önkormányzati szerződések
átláthatóság
fuvarozás - logisztika
hajózás
ingatlan
közbeszerzés
közigazgatás hallgatása
tanácsadás
túlárazás / pénznyelő
üzleti titok
Megtudtuk, mennyibe kerültek Orbán Viktor külföldi útjai – a látogatások több mint harmadában különgéppel ment
Tavaly január óta 18 alkalommal repült külföldre az állami különgéppel Orbán Viktor – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium adataiból. A kormány ugyanakkor már nem hajlandó elárulni, hogy az egyes utakon milyen áron szállt meg a miniszterelnök delegációja, valamint hogy mekkora napidíjat utaltak ki a résztvevőknek, ehelyett inkább csak összesített adatot közöltek. Az összeg így is figyelemreméltó: 2022 eleje óta több mint 500 millió forint ment el a kormányfő utazásaira.
Novák Katalin szinte minden külföldi útjára különgéppel utazott
Beiktatása óta összesen 44 hivatalos úton járt külföldön Novák Katalin köztársasági elnök, ebből 41 alkalommal az állami tulajdonban lévő Airbus A319-es repülővel utazott – tudta meg az rtl.hu. Kövér László tavaly óta hétszer járt más országokban munkaúton, és minden alkalommal kereskedelmi járattal ment. Az egy látogatásra jutó költség viszont jóval magasabb a házelnök esetében, a hét út ugyanis 57 millió forintba került, míg Novák Katalin külföldi tárgyalásaira a hivatalos adatok alapján kétszer ennyit, összesen 115 millió forintot költöttek, de ebből hatszor annyi külföldi út jött ki, mint Kövér László esetében.
Titkolja a Gazprommal kötött szerződéseket a kormány, perelünk a nyilvánosságukért
Tavaly szeptember 27-én jelentette be a magyar kormány, hogy aláírták a Gazprommal az újabb hosszútávú gázvásárlási szerződést, ami 15 évre szól. Idén nyáron plusz 700 millió köbméter gáz beszerzéséről állapodtak meg az orosz állami céggel. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy mennyit fizet a magyar állam az orosz földgázért, csak azt mondogatták, hogy olcsó, pedig egyáltalán nem az. Közadatigénylésben kértük ki az elmúlt másfél évben kötött gázvásárlási szerződéseket, de ellátásbiztonsági, nemzetbiztonsági és egyéb okokra hivatkozva nem adták ki őket, ezért a bíróságra megyünk értük.