Kulcsszavak: |
|
Személyek: |
Hová tűnt Győzi nagymamájának 212 milliója?
Egyre cifrább dolgok derültek ki ifj. Gáspár Győző (38) és családja vagyoni helyzetéről: a NAV több mint 400 millió nyomát kutatva rávilágított, a nagyi számlájáról felvett 212 milliónyi készpénznek se híre, se hamva.
Győzikét pénzmosással és csalással gyanúsítják
Még nagyobb bajban Győzike (38)! A Blikk megtudta, hogy a show-man ellen újabb eljárást indított a NAV, méghozzá csalás és pénzmosás miatt, amit a gyanú szerint társakkal követett el.
Győzike: Félmilliárdot kaptunk a nagyitól
Mindenkiben tisztán él a kép, amint nagymamájától csokit, fagyit, kólát vagy esetleg zsebpénzt kapott. Győzike (38) nagyija, Maris mama (†79) valamivel nagyvonalúbb volt: dédunokáinak, Evelynnek (18) és Virágnak (10) három házat vett, közjegyző előtt tanúsította, hogy 196 millió forintot készpénzben adott az évek alatt, s a végakaratában is kedvenc unokáját jelölte meg örököseként! Legalábbis ezt állítja a showman az ügyészségre eljuttatott vallomásában, amit az adócsalási ügyében tett.
Győzike lányaira íratta házait
Eddig Evelinnél (18) lakott, most pedig Virághoz (10) költözött a Gáspár család, vagyis Győzike (38), felesége, Bea asszony (38) és a gyerekek.
Kiterjesztették a vádat Gáspárék csalási ügyében
Nagyobb adóhiány mutatható ki az eredeti vádban szereplőnél Gáspár Győző és társai adócsalási ügyében, ezért az ügyészség kiterjesztette a vádat – közölte tegnap Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője.
Súlyosabbak a vádak Győzikéék ellen!
Az eredeti vádban szereplőnél nagyobb adóhiány mutatható ki Gáspár Győző és társai adócsalási ügyében, ezért az ügyészség kiterjesztette a vádat.
Gáspár Győző sógornője a rekorder adócsaló Rácz Filoména
Gáspár Zsoltnak, az ismert showman Gáspár Győző öccsének a felesége az a Rácz Judit Filoména, aki az APEH szerint az ország legnagyobb adócsalója. Annyi pénzzel tartozik az adóhivatalnak, amennyi 185 évi átlagfizetésből jönne össze. Azt nem tudtuk meg, miből áll ez az adótartozás, mert sem vele, sem férjével nem tudtunk beszélni. A Gáspár család feje, idősebb Győző szóba sem állt velünk, csak gyorsan kiebrudalt minket az utcájából is. Az ifjabb Győző elhatárolódik.