language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off

Akták:

Simon Gábor-ügy highlight_off

Simon Gábor-ügy

Simon Gábor-ügy

A volt politikust százmilliós nagyságrendű költségvetési csalással vádolják, a vád szerint ugyanis 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban kizárólag az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben más országban nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból százmillió forintnál is magasabb összeget helyezett el különböző valutában. Később Simon Gábor és K. József másodrendű vádlott különböző időpontokban hamis bissau-guineai útlevelet készített, amelynek felhasználásával különböző bankfiókokban újabb számlákat nyitott, és azokon jelentősebb pénzösszegeket helyezett el.

 

Simon Gábor ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények emelt vádat az ügyészség. Simon az eljárás során befizette az államkasszába a hiányzó összeget, az ügyészség azonban az ügy tárgyi súlya miatt letöltendő szabadságvesztést kért a volt politikusra. 

 

Simon Gábor a tárgyaláson ártatlannak vallotta magát, vallomásában azt mondta, a vádban tárgyalt összegek már az eljárás előtt is a vagyonát képezték és úgy tudta, azok után nem kell a megszerzés évében adózni. Simon azt mondta, ő már a kétezres évek elején "komoly egzisztencia" volt.

 

A volt politikus arról beszélt, hogy Welsz Tamás kereste meg őt azzal, hogy biztos információi vannak arról, hogy eljárást fognak indítani ellene. Simon állítása szerint elhitte, hogy Welsz segítő szándékkal kereste meg, ezért minden pénzügyi iratot a rendelkezésére bocsátott, hogy már előre fel legyen készülve a védekezésre. Azt mondta, még fénymásolatokat sem tartott meg magának, annyira bízott benne, de utólag rájött, hogy Welsz átverte őt, a vallomása alapján pedig ellehetetlenítették.

 

Simon azt mondta, szerinte az útlevél-ügy miatt került előzetesbe, de tagadta az egészet, mint mondta, nem is érti a képtelen történetet. Hozzátette, amikor az előzetesben értesült róla, hogy Welsz meghalt, halálfélelme volt, nem tudott aludni és azt hitte, hogy őt is meg fogják ölni.

(Hvg.hu)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [94]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Külön "fut" tovább Simon és Welsz ügye

Nem kizárólag Welsz Tamás halála miatt különítette el az ügyészség a márciusban - máig tisztázatlan körülmények között - elhunyt vállalkozóval kapcsolatos nyomozást attól, amelyet Simon Gábor volt MSZP-s politikus ellen folytatnak - tudtuk meg a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) szóvivőjétől. Nagy Andrea a Népszabadság információját megerősítve jelezte: a pénzmosás bűntettére és más bűncselekményekre utaló részt elkülönítették a Simon elleni adócsalási és okirathamisítási ügyrésztől.

Simon Gábort nagyobb csalással gyanúsítják, mint eddig

A főügyészség szerint Simon a házát és a nyaralóját is olyan pénzből vette, amivel nem tud elszámolni, és más osztrák bankszámlákon is százezer eurós vagyont tartott.

Simon-ügy: Welsz nem koronatanú, bissaui útlevélről nem is volt szó

Welsz Tamás nem koronatanú Simon Gábor ügyében, Bissau-guineai útlevélről nem volt szó, a vádhatóságon pedig jelentős bizonyítási teher van – árulta el a szocialista politikus ügyvédje, Nagy István.

Súlyos kérdőjelek a Welsz-ügyben

Welsz Tamás ellen folytattak két nemzetbiztonsági ellenőrzést még 2006-ban és 2008-ban, kétmilliárdos adózatlan jövedelmet feltáró vagyonosodási vizsgálatot, de nyomozás csak 2011-ben indult. Vajon mire vártak a hatóságok? És mit csinálnak most?

Pénzmosó piramisjáték

Welsz Tamás és egy hozzá kapcsolódó, egykori hatósági személyekből álló csapat milliárdokat keresett azzal, hogy segítséget nyújtott bajba került vállalkozóknak „megúszni a vagyonosodási vizsgálatot”, illetve csökkenteni a „túlságosan nyereséges” vállalkozások adóalapját.

Nem készült a halálra Welsz Tamás

Nem akart öngyilkos lenni Welsz Tamás, hanem arra számított, hogy - mivel a segítségével beszerzett bissau-guineai útlevelek eredetiek - csak idő kérdése, és tisztázza magát az ügyészek előtt, akik közokirat-hamisítással gyanúsították meg két héttel ezelőtti kihallgatásán.

Mégsincs afrikai útlevele Simonnak?

Nem volt Simon Gábornak bissau-guineai útlevele - értesült lapunk. Úgy tudjuk, vallomásában a nemrég - tisztázatlan körülmények között - elhunyt Welsz Tamás sem állította, hogy ilyet "szerzett" volna neki, vagy biztosan tudná, hogy van ilyen okmánya, mégis Simon Gábor részben emiatt van előzetesben. Információink szerint a volt politikus ügyvédje az előzetes elrendelésekor a bíróságon hiába kérte a vádhatóságtól a bizonyíték bemutatását, ezt visszautasították.
Találatok: [94]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>