Óriási tartozást generált egy szabolcsi vállalkozó, miközben vagyonát másik cégébe menekítette. A nyírpazonyi cég felszámolása során egymilliárd forintos hitelezői igénybejelentés érkezett, csődbűntett a gyanú.
Fizetésképtelenség miatt végül felszámolásra ítélt projektcégek kísérik egy jól behatárolható üzleti kör működését. Ezúttal Szentgotthárdon nézi tehetetlenül alvállalkozók sora, miként úsznak el tízmillióik a hamarosan elkészülő új kézilabdacsarnokkal.
250 leányvállalat, 275 ezer alkalmazott, öt magyarországnyi áram évente, 7600 tonna kitermelt urán, jégtörőhajók, egyetemek, kutatóközpontok. A Roszatom az oroszok stratégiailag fontos társasága, az utóbbi évizedben elképesztő tempóban terjeszkednek szerte a világban.
Tornatanárból lett vállalkozó, húsz éve majdnem minden nagyberuházáshoz köze van Szentendrén és környékén, saját cégei és a városháza között ingázik. Simon Péter, a titokzatos háttérember, a város szerint a mai napig félmilliárddal tartozik az önkormányzatnak, tavaly mégis őt nevezték ki a fejlesztési iroda élére.
A válság után befejezett, hatalmas dél-pesti bevásárlóközpont fejlesztésnél az MFB 26,4 milliárd forintos hitellel ragadt bent. A Figyelő úgy tudja, hogy Leisztinger Tamás és Albrecht Ottó milliárdos üzletemberek álltak a 14 milliárd forintnyi önerőt szinte biztosan elbukó és a vállalkozást elveszítő svájci magánbefektető mögött.
Még az idén megnyitják a Rác fürdőt - ígérte meg egy sajtótájékoztatón Tarlós István főpolgármester. A felújított fürdő tatarozásakor 6 milliárd forint veszett el, a fürdőt pedig most senki sem üzemelteti.
Szentendrén új vezetőt neveztek ki a város Fejlesztési és Projekt Menedzsment Irodájának élére. Simon Péter a jegyzői indoklás szerint a város korábbi nagy projektjeiben szerezett tapasztalataival érdemelte ki a posztot. Közben kiderült, a korábbi nagy projektek miatt Simon egyik cégén 445 milliót követel a város.
Tétényi Éva hamis állításokkal akarta új adósságrendezési eljárás indítására kérni a város képviselő-testületét, ezért kell mennie – állítja a Fidesz helyi frakciója.
Egy forint befektetése nélkül, néhány hónap alatt jutott milliárdos értékhez egy titokzatos kis szolnoki cég még 2000-ben, az ügyletet akkor két állami bank, az MFB és a Postabank is segítette. A kft.-ben hamarosan megjelent Nyerges Zsolt szolnoki ügyvéd, majd az évek során a vagyon a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Közgép tulajdonába került. Hogyan csináljunk milliárdokat öt lépésben? Cikksorozat, első rész.