language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Akták:

BKV-ügyek highlight_off

BKV-ügyek

BKV-ügyek

„BKV-ügy” a 2009 nyarán kirobbant, a BKV túlzott végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések körüli botránysorozat, mely oda vezetett, hogy az MSZP budapesti elnöksége felkérte Hagyó Miklóst és Horváth Csabát, hogy november 20-áig mondjanak le főpolgármester-helyettesi tisztségükről. A BKV-ügy egyes körülményei - úgy mint az előzetes fogva tartás körülményei, vagy a kecskeméti bíróság kijelölése - miatt már sok bírálat érte. A BKV-per néven elhíresült eljárás Hagyó Miklós és vádlott társai ellen jelenleg is zajlik. A fővádlottak közül többen visszavonták korábbi, másokra nézve terhelő vallomásaikat, melyekről elmondták, hogy azokat fenyegetés hatására, megalázó körülmények között, irányítottan, kényszervallatás során tették. A per eddigi legnagyobb eseménye Balogh Zsolt vallomásának visszavonása volt, amely az egyetlen bizonyíték volt a Nokia-doboz korrupciós ügyre. Az ügy áthelyezéséről is kiderült: alkotmányellenes volt - az elhúzódó eljárás jogi nonszenszek sorozatát produkálta. A Hagyó Mikós és társai ellen indított büntetőper fellebbviteli tárgyalása 2017. őszén fejeződött be.

 

Az ítélőtábla 2017. szeptember 29-én az elsőfokú döntést megváltoztatva jogerősen másfél év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét a Szegedi Ítélőtábla pénteken. A táblabíróság hivatali visszaélés és - felbujtóként elkövetett - hűtlen kezelés bűntettében mondta ki bűnösnek Hagyó Miklóst. Az ítélőtábla döntésével enyhítette az egykori főpolgármester-helyettesre első fokon kiszabott büntetést. Az ítélőtábla Antal Attila harmadrendű vádlottra, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott büntetést két évre súlyosította, mellékbüntetésként négy évre eltiltotta a gazdálkodó szervezet vezetője foglalkozástól. A táblabíróság három évre súlyosította a nyolcadrendű vádlott, a BKV Zrt. korábbi kommunikációs igazgatójára folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt kiszabott börtönbüntetést.

 

A vád szerint az okozott kár meghaladta az egymilliárd forintot.

 

Támogass minket rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

 

Hagyó Dosszié - Hagyó Miklós blogja, amit az eljárás alatt vezetett 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [873]  Oldalak:   <<  <  24 25 26 27 28 29 30 31 32 33   >  >>

Harmincezres óradíjért dolgoztatja a BKV a meggyanúsított ügyvéd irodát

Harminc ezer forintos óradíjjal dolgozik a BKV-nak jelenleg is hatályos szerződések alapján az az ügyvédi iroda, melynek egyik névadó tagját kedden meggyanúsították a rendőrök a BKV-ügyben.

Szabadlábon Hagyó embere

Egyelőre nem vették őrizetbe a Hagyó Miklós privát cégének és több fővárosi tulajdonú vállalatnak a jogi képviseletét is ellátó ügyvédi iroda alapítóját, akit a BKV-ügyben zajló nyomozás során bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítottak meg.

BKV-botrány: gyanúsított lett egy ügyvéd

A BKV mellett más fővárosi tulajdonú társaságoknak és a hírek szerint Hagyó Miklós korábbi főpolgármester-helyettes családi cégének is dolgozott a Horváth, Dóczi és Lehmann (HDL) ügyvédi iroda, melynek vezetőjét, Horváth Iván ügyvédet a BKV-s nyomozással kapcsolatban tegnap bűnszervezetben, bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsították meg és az esti órákban is tartott a kihallgatása.

Előállítottak egy ügyvédet a BKV-ügy miatt

Gyanúsítottként állítottak elő s hallgattak ki kedden egy ügyvédet a BKV-ügyben. A nyomozás szerint az ügyvéd egy fénymásoló-állapotfelmérésről szóló szerződést járt ki a közlekedési vállalatnál, amely összegének jelentős részét zsebre tették.

Milliárdos spórolással védekezik a BKV-s gyanúba keveredett tanácsadó cég

Munkája eredményességének bizonygatásával védekezett a rá terelődött gyanú ellen kedden a CEMI Kft. nevű tanácsadó cég, amely a BKV-nak, a Fővárosi Közterület-fenntartónak (FKF) és a Főtávnak is dolgozott az elmúlt néhány évben.
Találatok: [873]  Oldalak:   <<  <  24 25 26 27 28 29 30 31 32 33   >  >>