Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Volt vezetőit perli a BKV
Meghaladhatja a 100 millió forintot az az összeg, amelyet a BKV a munkaügyi bíróságon követel vissza 31, többségében vezető beosztásban foglalkoztatott, az elmúlt években közös megegyezéssel távozott egykori dolgozójától – értesült a Népszava.
Átláthatósági törvényt fogadott el Budapest
A Fővárosi Önkormányzat csütörtöki ülésén - második olvasatban - elfogadta Horváth Csaba szocialista főpolgármester-helyettes javaslatát a fővárosi cégek átláthatóságát növelő intézkedésekről.
Kovács örül a fizetések nyilvánosságra kerülésének
Jó döntésnek tartja Kovács Árpád, az ÁSZ elnöke az állami vezetői fizetések nyilvánosságra hozatalát, és úgy gondolja, a fizetések mértékéért nem feltétlenül a kinevezetteket kell hibáztatni.
Nem fizetik túl az állami vezetőket?
A fejvadász szerint egyáltalán nem magasak az állami cégek vezetőinek fizetései, a versenyszférában is hasonlókkal találkozik.
Bajnai: nem az a baj, ha egy vezető jól keres
Bajnai Gordon szerint nem az a baj, ha a piaci versenyben részvevő, de köztulajdonban lévő vállalat vezetője jól keres, baj akkor van, ha ez nem párosul a cég jó teljesítményével.
Titokban kötötték a BKV menedzserszerződéseit?
A BKV felügyelőbizottsága (fb) Székely Gábor fb-elnök szerint nem tudott a cég vezetőivel aláírt menedzserszerződésekről, mert azok megkötése nem az fb, hanem a mindenkori vezérigazgató feladatköre.
Vizsgálat lesz a nemzeti vagyonkezelőnél
Vizsgálat indul, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél történt-e olyan, jogos aggodalomra okot adó tevékenység, ami miatt kormányzati intézkedésre van szükség - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában.
Demszky: keringenek mindenféle történetek
Az EU már 40 milliárd forintot adott metróépítésre, és a projekt műszaki tartalmával soha semmi gondja nem volt – nyilatkozta a Figyelőnek Demszky Gábor.
Csak nyeli a pénzt a MÁV
Tavaly mintegy 200 milliárd forint állami támogatás mellett 60 milliárd forint volt a MÁV vesztesége. A vasúttársaság nem ismeri saját vagyonát, nem tudja követni az állami támogatás útját, szakértők szerint a rossz hatékonyság és a korrupció évi 85 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek.
Pert nyert és pert vesztett a Heti Válasz
A Heti Válasz megsértette az MSZP jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait a Székházbotrány a Vérmezőn című cikkével. Ugyanakkor a lap megnyerte a Szilvásy Györgyék elleni pert.