language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Lapok:

Magyar Nemzet (MNO) highlight_off

Magyar Nemzet (MNO)

A lapot Pethő Sándor és Hegedűs Gyula alapította 1938-ban. Jobboldali, náciellenes lap volt. 1944-45 között rövid időre a német megszállás idején betiltották. Utána rendszert bíráló politika álláspontot nem közölhetett. 1953-tól a lap Nagy Imrét támogatta Rákosival szemben. 1954-ben a Hazafias Népfront lapja lett, de 1956-ban felvállalta a Petőfi-kör népszerűsítését. A forradalom vezető sajtóorgánuma és a kormány félhivtalos lapja lett. November 4-től 1957 szeptemberéig nem jelenhetett meg a lap.

 

A lapprivatizáció, a konfliktusok miatt a lap népszerűsége csökkent a rendszerváltás után. 1996-ban a Postabank lett a lap tulajdonosa. Ekkor egy mérsékelt, független jobboldali lapként működött. 2000-ben a Magyar Nemzet egyesült a Napi Magyarország nevű, radikálisabb jobboldali nappal, innentől nyíltan a Fideszhez közel álló lapként működött. A Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. tulajdonosa a Fidesz volt pártpénztárnoka, Simicska Lajos volt. 2015-ben, a Simicska-Orbán szakítást követően ennél a lapnál is felállt a szerkesztőség Fideszhez hű része, a lap innentől polgári konzervatív, ellenzéki hangvételűvé vált. A 2018-as kampányban aktív szerepet vállalt korrupciós ügyek közlésével, de a kétharmados Fidesz-győzelem után Simicska hirtelen bejelentette: felfüggeszti a Magyar Nemzet kiadását. Utolsó száma 2018. április 11-én jelent meg. 2019február 6-tól a Magyar Idők átvette az időközben megszűnt Magyar Nemzet nevét, miután Simicska médiabirodalmát újra a Fideszhez közeli oligarchákhoz került. A jelenlegi Magyar Nemzetet a Magyar Idők Kiadó Kft. adja ki, melynek tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány nevű fideszes médiakonglomerátum.

A lap főszerkesztője: Toót-Holló Tamás.

Támogasd a sajtóadatbázis fenntartását rendszeres adományoddal,

hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [482]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Hagyó-per: mindig az MSZP és az SZDSZ kérését kellett teljesíteni

R. Miklós nyolcadrendű vádlott nyomozati szakban tett vallomása szerint a BKV Zrt. kommunikációs és közbeszerzési szerződéseinek megkötésénél, munkatársak felvételénél teljesíteni kellett az MSZP és az SZDSZ akkori politikusainak a kérését – derült ki a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján felolvasott vallomásból.

Többmilliárdos kár: újabb Kehi-feljelentés

Feljelentést tett hűtlen kezelés és fedezetelvonás gyanújával az adonyi gabonatároló megépítéséhez nyújtott állami hitel miatt ismeretlen tettes ellen a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) – írta a Magyar Nemzet saját értesülésére hivatkozva.

Ismét nyomozás indult a Rác fürdő felújítása miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Rác fürdő felújításával kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség, miután az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal feljelentést tett.

Hagyó ismét tagad

Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes tagadta az ellene és társai ellen folyó per csütörtöki tárgyalásán a negyedrendű vádlott által a nyomozati szakban tett vallomások őt terhelő állításait a Kecskeméti Törvényszéken.

Baloghnak halálfélelme volt Hagyó miatt

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalási napján nem vonta vissza azt, hogy kétszer 15 millió forintot kellett adnia az egykori szocialista főpolgármester-helyettesnek, ugyanakkor nem is válaszolt az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

Hagyó-ügy: Balogh az ügyészséget vádolja

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott tagadta bűnösségét a Kecskeméti Törvényszéken folyó Hagyó-per keddi tárgyalási napján, és védőjével egyetértésben törvényszegéssel vádolta az ügyészséget, mert bár nem gyanúsították meg, vádat emeltek ellene.

Kaposváron tárgyalják Kocsis ügyét

A Kaposvári Törvényszéket jelölte ki a Kocsis István és öt társa ellen hűtlen kezelés miatt indult fővárosi büntetőügy tárgyalására Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. Kocsis védője a Magyar Nemzetnek azt mondta: megfontolják, fellebbezzenek-e a Kúriához a hétfői határozat ellen.

Hagyó kihallgatása következik

Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes kihallgatásával folytatódik kedden az ellene és 14 társával szemben június 13-án megkezdődött büntetőper tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken.

Harminc elszámoltatási ügyben nyomoznak

Jelenleg harminc olyan ügyben folyik nyomozás, amelyben a kormányzati elszámoltatás során született feljelentés – derül ki Budai Gyula, a kabinetnek készített jelentéséből.
Találatok: [482]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>