language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [257]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>

Őrizetben Tátrai és a külügy volt államtitkára is

Gyanúsítottként hallgatta ki, majd őrizetbe vette az ügyészség tegnap Horváthné Fekszi Mártát, a Külügyminisztérium volt államtitkárát, Székely Árpád korábbi moszkvai nagykövetet és Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját a moszkvai magyar követség egyik ingatlanának eladásával kapcsolatban.

Négy hónappal meghosszabbították a nyomozást a sukorói telekcsere ügyében

A Legfőbb Ügyészség négy hónappal, június 7-ig meghosszabbította a sukorói telekcsere ügyében még 2009 áprilisában indított nyomozás határidejét - tájékoztatta a független Hírügynökséget Fazekas Géza, az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A nyomozás korábbi határideje a hét elején járt volna le, a hosszabbítást már korábban kérte a KNYF.

Sukoró-ügy: akadozik a jogsegély

Fél éve nem hozott eredményt az a jogsegély-kérelem, amelynek alapján a sukorói telekcsere ügyében nyomozó ügyészség a kaszinóprojekt két külföldi befektetőjének - Ronald S. Lauder és Fred H. Langhammer - tanúmeghallgatását kezdeményezte az amerikai hatóságoknál.

Budapesti büdzsé: mindenkinek fáj

Össztűz alá veszi ma az ellenzék a főváros 2011-es költségvetési koncepcióját a közgyűlés rendkívüli ülésén. Sőt, az MSZP a tervezet visszavonását kéri. Tarlós városüzemeltetési helyettese a "súlyos örökségre" hivatkozott a büdzsé tervezete ügyében. György István azt mondta: a közműcégek eddigi átvilágítása során kiderült, hogy a helyzet a vártnál is rosszabb.

Új fejezet nyílt Sukoró-ügyben

A Fejér megyei helyszínre idegenforgalmi és kaszinókmplexumot tervező befektetők a beruházás kiemelt státusának visszaállítását sürgetik, valamint várják a 2,6 milliárd forintos állami támogatást is.

Több száz milliárdos lehet a kár az elmúlt nyolc évben

Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos csütörtöki sajtótájékoztatóján több újabb ügy vizsgálatát jelentette be.

Szabadlábon az MNV volt vezérkara

Megszűntette a bíróság Tátrai Miklós, az MNV Zrt. volt vezérigazgatója, és Császy Zsolt volt értékesítési igazgató előzetes letartóztatását. Az MNV Zrt. két volt vezetőjét különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítja a főügyészség a sukorói telekcsere-ügylet miatt.
Találatok: [257]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>