Kulcsszavak: |
|
Intézmények: |
Tízmilliós vezetői prémiumok közpénzből
Jelentős összegű jutalmakat fizettek ki az állami és fővárosi tulajdonú cégek vezető tisztségviselői számára az elmúlt hónapokban a vállalatok 2011-es eredményei alapján.
Állami-önkormányzati fizetések
Baji Csaba
Baranyay László
Gerhardt Ferenc
Horváth Gergely Domonkos
Németh Lászlóné
Szarvas Ferenc
Szentpétery Kálmán
Urbán Zoltán
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
MÁV
Szerencsejáték Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
belföld
juttatás
A Nemzeti Együttműködés Rendszere: Kik ejtették foglyul a magyar államot?
A most közreadott névsorral arra vállalkozunk, hogy bemutassuk: egyes állami tisztviselők illetve állami vállalatok vezetői mikor és milyen minőségben álltak kapcsolatban azokkal a cég- és érdekcsoportokkal, amelyek ügyeiben a magyar állam képviseletében most szabályozási, döntési, ellenőrzési jogosultságaik vannak. Négy csoportot azonosítottunk, akik számos felsővezetőt delegáltak az állami szférába a 2010-es kormányváltás óta.
Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.
BÁV Zrt.
Betonút Zrt.
EuroAszfalt Kft.
Fidesz
Közbeszerzési Hatóság
Közgép Zrt.
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Mahir
Mezort Zrt.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ)
PannonAszfalt Kft.
Publimont Kft.
Szerencsejáték Zrt.
Vegyépszer Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
bankok - pénzintézetek
energia
építőipar
kereskedelem
klientúra
mezőgazdaság
összeférhetetlenség
protekció
szerencsejáték
Simicska, Nyerges, Fonyó, Liszkay - nekik tényleg tündérmese az üzlet
A szocialisták szerint állami, sokszor monopolhelyzetben lévő cégek döntik a pénzt a hirdetési piac Fidesz-közeli részébe.
Simicska-közeli cégek állami megbízásai
Fonyó Károly
Liszkay Gábor
Nyerges Zsolt
Simicska Lajos
Agrármarketing Centrum Kht.
Fidesz
Magyar Posta Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Publimont Kft.
Szerencsejáték Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
hirdetés
klientúra
Az MSZP a közterületi hirdetési piac 'elfoglalásáról'
Az állami vállalatok hirdetési politikájának felülvizsgálatát szorgalmazza az MSZP, mert a szocialisták szerint azok a közterületi hirdetési piacon is "számolatlanul döntik" a pénzt a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségébe tartozó cégekbe.
Kinek válság, kinek aranykor
Miközben a válság sújtotta médiapiacon sokan a túlélésért küzdenek, egyesekre rámosolygott Fortuna, és az állami hirdetéseknek köszönhetően egyre jobb üzleti eredményeket érnek el. A hazai médiapiac a pénzügyi világválság 2008-as kirobbanása óta folyamatosan szűkül, a hirdetési bevételek csökkenése miatt számos szereplő kényszerült lehúzni a rolót, mások nadrágszíjhúzással próbálják átvészelni az ínséges időket.
Simicska-közeli cégek állami megbízásai
Fellegi Tamás
Fonyó Károly
Nyerges Zsolt
Simicska Lajos
Töröcskei István
Advenio Zrt.
ClassFM rádió
Euro AWK Kft.
Hír Televízió
Infocenter Zrt.
Lánchíd Rádió
Magyar Posta Zrt.
Magyar Turizmus Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Metropol (újság)
Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ)
NeoFM rádió
Publimont Kft.
RTL Klub
Szerencsejáték Zrt.
TV2 (televízió)
állami / önkormányzati vállalat
hirdetés
klientúra
média
Milliós prémiumnak örülhet több állami cég vezetője
Milliós prémiumot fizettek ki több állami cég vezetőjének tavaly - tudta meg az [origo]. Majdnem 20 milliót vett fel a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója, de az MFB és az MNV vezetőjének is jutott komoly prémium.
Új terepen is állami megbízásokat szerzett Pintér Sándor egykori cégcsoportja
Az őrzés-védelmi megbízások után más jellegű állami munkákat is elnyertek olyan cégek, amelyek Pintér Sándor belügyminiszter korábbi cégcsoportjához tartoznak. Az egyik cég műholdas járműkövetésre kapott állami megbízásokat, egy másik pedig tűzvédelmi rendszert szerel és táblákat javít az autópályákon.
CBSZ-megbízások
Pintér Sándor
Best Way Kft.
Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt.
Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.
Központi Szolgáltatási Főigazgatóság
Magyar Fejlesztési Bank (MFB)
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
MON-DA Központi Riasztórendszer Szolgáltató Kft.
Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Szerencsejáték Zrt.
állami / önkormányzati vállalat
informatika
közbeszerzés
közlekedés
őrzés-védés
Holdudvartartás kétharmaddal: Simicskáékat üldözi a szerencse
2010-ben több mint 3 milliárd forintot költött el a Szerencsejáték Zrt. pályáztatás nélkül politikaközeli cégeknél.
Frontbarátság egymilliárd fölött: Pártszivattyú a szerencsepénzeken
Szocialista felügyelettel kaszál milliárdokat a lottón egy Fidesz-közeli cég. Évi 150-170 milliárdos árbevételéből rendre mindössze 5-6 milliárd forint adózott nyereséget produkált az állami tulajdonú hazárdjáték-monopólium, a Szerencsejáték Zrt. az elmúlt években.
LMP a Puch-Simicska tengelyről
A Lehet Más a Politika az atlatszo.hu portál mai cikke alapján úgy véli, "az alapvetően Fidesz-közeli Hung-Ister Zrt., MSZP-s segédlettel pumpálja ki az adófizetők pénzét a Szerencsejáték Zrt-ből".